full screen background image
Keresés
2021 július 24 - szombat
  • :
  • :

Egymilliárd forinttal növelte árbevételét az Alisca Bau Zrt.

Egymilliárd forinttal növelte árbevételét az Alisca Bau Zrt.

2016.02.16. Egymilliárd forinttal növelte 2015-ben árbevételét az előző évihez képest a szekszárdi építőipari Alisca Bau Zrt. – közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel.

A társaság a 2014-es 4,98 milliárd forint után a tavalyi közel hatmilliárd forintos nettó árbevételét teljes egészében mélyépítési munkákkal érte el – ismertette Korcsmár István.

A zrt. több jelentős európai uniós beruházás kivitelezője volt 2015-ben, részt vett a több mint kétmilliárd forint értékű Dombóvár térségi ivóvíz-minőségjavító programban, a Bács-Kiskun megyei Mélykút egymilliárd forintos csatornázásában és a bajai Sugovica partfal rekonstrukciójában.

A cégvezető megjegyezte: az idén szeptemberig nem számít nagyobb építőipari megrendelésre, mivel jelenleg kevés a mélyépítést igénylő európai uniós pályázati kiírás. A zrt. idei árbevétele ezért várhatóan a tavalyi fele lesz.

Az Alisca Bau tavaly az építőipari idényben 140, év végén 100 főt foglalkoztatott. A kevesebb megrendelés miatt 2016-ban csökkenhet a zrt. dolgozói létszáma is – tette hozzá a vezérigazgató.

MTI.

* A kép illusztráció




Read previous post:
Close