full screen background image
Keresés
2022 január 16 - vasárnap
  • :
  • :

Elhajtott az általa eladott autóval egy szekszárdi férfi

Elhajtott az általa eladott autóval egy szekszárdi férfi

2016.10.18. Vádemelést javasol a rendőrség egy szekszárdi férfi ellen, aki eladott egy autót, majd később egyszerűen elhajtott a járművel.

A 23 éves férfi 2016. júliusában eladott egy személygépkocsit egy szekszárdi férfinak, azonban a jármű átírásához szükséges iratokat akkor még nem adta át neki. Ennek ürügyén augusztus 18-án felkereste a vevőt, és az iratok elkészítéséhez pénzt, forgalmi engedélyt és indítókulcsot kért tőle. Miután mindezt megkapta, beült az autóba és elhajtott – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság a történtek miatt csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Az egyenruhások a 23 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök a házkutatás során megtalálták és lefoglalták a gépkocsit, majd visszaadták a sértettnek. A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek a napokban átadták.

* A kép illusztráció