full screen background image
Keresés
2020 október 27 - kedd
  • :
  • :

Emberölési ügyben javasol vádemelést a megyei főkapitányság

Emberölési ügyben javasol vádemelést a megyei főkapitányság

2018.02.13. Vádemelési javaslattal zárt le egy emberölési ügyben indított nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) – közölte a TMRFK.

Mint arról korábban beszámoltunk, a mentőszolgálat munkatársa tett bejelentést a rendőrségre, mert Dombóváron 2017. október 26-án reggel otthonában holtan találtak egy 57 éves férfit, akinek halálát idegenkezűség okozta. Az áldozat testén szúrt sérülés volt.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a sértett 29 éves ismerősét. A vásárosdombói nőt elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nő a bűncselekmény elkövetését beismerte. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a nő a későbbi áldozat alkalmi partnere volt. 2017. október 25-én az esti órákban közösen italoztak, majd összeszólalkoztak. A nő a szóváltást követően egy késsel megszúrta a férfit, aki olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadják.

Fotó: TMRFK