full screen background image
Keresés
2019 október 19 - szombat
  • :
  • :

Hagyományt teremt és közösséget formál a 40 éves kertbarát kör

Hagyományt teremt és közösséget formál a 40 éves kertbarát kör

2017.01.17. Az idén negyven éves a Dicenty Dezső Kertbarát Kör, mely hétfő kora este tartotta jubileumi évadnyitó rendezvényét a Babits Mihály Kulturális Központban.

A rendezvény kezdetén a tagok egy perces néma csenddel adóztak a kertbarát kör azon volt tagjainak emléke előtt, akik már nincsenek az élők sorában. Ferenc Vilmos elnök köszöntő beszédében felidézte az 1977-ben alapított kör tagjai az évek során számtalan emlékezetes kiránduláson jártak együtt. Voltak többek között Aradon, a Somlón, de jártak a Debreceni Virágkarneválon is.

A Szekszárdi Hegyközség 1995-ben történt megalapításáig a Dicenty Dezső Kertbarát Kör volt az egyetlen szervezet, mely szakmai segítséget nyújtott a termelőknek. Szerveztek országos borversenyt a különböző hazai kertbarát köröknek, de országos konferenciát is tartottak Szekszárdon. 1995-ben vincellérképzést szerveztek, melyen nagy meglepetésre mintegy 250-en jelentek meg, így sebtében nagyobb helyet kellett keríteniük a rendezvénynek, melyet végül a Vármegyeháza Dísztermében tartottak meg. 2000-ben pedig 23 termelő borából megalkották az „Évezred bikavérét”.

Az elnök ugyancsak elmondta, hogy a kertbarát kör sok hagyományt honosított meg, vagy honosított meg újra Szekszárdon. Ők kezdték el azt a munkát, mellyel egy-egy – mára már közismert – borünnephez különböző borfajtákat társítottak. Ilyen többek között a januári vince-napi vesszővágás, mely a kékfrankos ünnepe, az áprilisi Szent György-napi borünnep, mely nemcsak a városi borverseny eredményhirdetésének napja, de egyben a bikavér ünnepe is. Szintén ehhez kapcsolódó hagyomány a Jövések Könyve, melyet 2000-ben indítottak útjára. Minden év április 24-én levágják a kadarka friss hajtását, amit aztán Baky Péter megfest a Jövések Könyvébe, amiből csak egyetlen darab létezik. A könyv egyébként mostanra betelt, így újraköttetik azt. Szintén ebbe a sorba tartozik a Márton-nap, mely a kadarka ünnepe és egyre népszerűbb Szekszárdon.

Mintegy hatvanan vettek részt a kertbarát kör jubileumi évadnyitó rendezvényén. Fotó: Kadarka.net 

Ferenc Vilmos szerint mégsem ezek a legfontosabbak, hanem az, hogy a kertbarát kör közösséget formál, melyben együtt lehetnek a hasonló érdeklődésű emberek. A mintegy 150 tagot számláló Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke zárásként arra biztatta a mintegy 60 megjelent tagot, hogy továbbra is minél többen vegyenek részt rendezvényeiken.

2017-ben is számtalan programot tart a kertbarát kör

A Dicenty Dezső Kertbarát Kör január 21-én szombaton délután két órától tartja a Vince-napi Borünnepet, a Kékfrankos Ünnepét Istifángödrében. A minőségi burgonyatermesztésről hallhatnak a résztvevők a kör január 30-án a Babits Mihály Kulturális Központban tartandó előadásán. Ugyanitt február 13-án Gazdálkodjunk okosan és védjük környezetünket tart előadást a kertbarát kör szervezésében Baka György, a Zöldtárs Alapítvány elnöke. Február 27-én „Növényvédelmi tervkészítés” címmel tartanak rendezvényt a Hétfa közreműködésével. Március elsején tartják meg a kertbarát kör 40. jubileumi borversenyét, 4-re pedig szőlő- és gyümölcsmetszési bemutatót szerveznek.

A Szent György-napi borünnepet és a Jövendölések Könyvének felmutatását a Borvidéki Borverseny ünnepélyes eredményhirdetésével egybekötve április 22-én tartják meg, május 11-én pedig tanulmányi utat szerveznek a Nemes Ökogazdaságba. Május 27-én lesz a növényvédelmi őrjárattal egybekötött Szent Orbán Napi Borünnep, június 10-én pedig a szőlővirágzás ünnepét tartják a Mészáros Borházban. Június 22-én tanulmányi utat szerveznek Tokajba, július 27-én pedig Balatonlellére. Szeptemberben szintén tanulmány utat terveznek, ezúttal a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetbe, október 16-án pedig az újborok kezeléséről és javításáról tartanak előadást. Az év utolsó programja a november 11-én tartandó Márton-nap, vagyis a kadarka ünnepe lesz, melyet az újborok kóstolójával egybekötve tartanak meg a PTE KPVK-n.

Fotó: Kadarka.net




Read previous post:
Close