full screen background image
Keresés
2019 július 22 - hétfő
  • :
  • :

Fölszállott a páva – háromszáz fellépő Szekszárdon

Fölszállott a páva – háromszáz fellépő Szekszárdon

2016.06.17. Péntek délután tartották a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), illetve a Hagyományok Háza közös tehetségkutató versenye, a Fölszállott a páva területi válogatóját Szekszárdon.

A Babits Mihály Kulturális Központban megtartott Dél-dunántúli és vajdasági területi válogatón délelőtt énekes szólisták, énekegyüttesek, hangszeres szólisták, zenekarok, délután táncos szólisták, táncos párok, táncegyüttesek léptek a színpadra. Mint azt Matókné Kapási Julianna, a Bartina Néptánc Egyesület vezetője a rendezvényen elmondta, összesen háromszáz versenyző vett részt a területi válogatón.

Fotó: Kadarka.net

A produkciókat Sebestyén Márta, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész, dr. Agócs Gergely népzenész, népzenekutató, Eredics Gábor népzenész, zenei szerkesztő, zenetanár, Németh Ildikó Harangozó Gyula és Vörösmarty díjas táncművész, illetve Kocsis Enikő táncművész, koreográfus követte figyelemmel.

Szigeti Benjamin produkciója. Fotó: Kadarka.net

A nap folyamán a fellépők zalai, szatmári, ormánsági, szilágysági, kalotaszegi, kalocsai, nyárádselyei, gömöri, mezőföldi, nyírségi, györgyfalvi, bökönyi, rábaközi, felcsíki, Küküllő menti férfi és páros táncokat adtak elő, de megszólaltak felföldi, mohácsi, csíki, kalotaszegi, vajdasági, somogyi, Dráva menti horvát, moldvai csángó, somogyi, dunántúli, vajdasági, Mura menti dallamok is.

A képeken a jászberényi Viganó Táncegyüttes jászsági pillanatok című produkciója, illetve a Lentiből érkezett Szigeti Benjamin györgyfalvi tánca, valamint a szennai Horváth Zalán és Horváth Lili bökönyi csárdás és friss csárdás tánca látható.

Mint azt korábban a Kadarka.net-en megírtuk, a tehetségkutató verseny tavalyi megmérettetésén a Szekszárdi Bartina Néptánc Együttes gyermekcsoportja lett 2015 legjobb gyermek táncegyüttese.

A Kadarka.net Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorról szóló írásait itt találja – kattintson!




Read previous post:
Close