full screen background image
Keresés
2022 január 18 - kedd
  • :
  • :

Hajdu Zsanett 16 év után befejezte élsportolói pályafutását

Hajdu Zsanett 16 év után befejezte élsportolói pályafutását

2016.10.27. Az Atomerőmű KSC Szekszárd vezetése sajnálattal vette tudomásul, hogy az NB I-es csapat saját nevelésű játékosa, Hajdu Zsanett úgy döntött, befejezi élsportolói pályafutását.

Zsani pici korától kosárlabdázott a KSC színeiben, és hatalmas sikereket ért el utánpótlás játékosként, összesen 5 magyar bajnoki aranyat és 2 bronzérmet szerzett a különböző korosztályokban. 2007-ben Cegléden az Ő felejthetetlen hárompontosával nyert kadett bajnoki címet a KSC a Csata együttese ellen. Nevelőedzői Harsányi Mária és Szabó Noémi voltak. Már utánpótlás játékosként tagja lett a KSC Szekszárd élvonalbeli csapatának is, amelyben felnőve is helyet követelt magának. Pályafutása során mindvégig anyaegyesületében kosárlabdázott.

Kedves Zsani! A klub vezetői ezúton is köszönik szépen Neked ezt a 16 évet! A civil életedhez pedig sok szerencsét és boldogságot kívánunk! – olvasható a csapat honlapján.

Hajdu Zsanett nyílt elköszönő levele:

Hajdu Zsanett „Egy évvel ezelőtt édesanyám elvesztése miatt kellett abbahagynom a kosárlabdázást. Ennek következtében a család és én úgy döntöttünk, hogy fel kell adnom a sportot ahhoz, hogy külsős bevonása nélkül tovább folytathassuk a családi vállalkozást, én vettem át a teljes irodai munkát, édesanyám helyét. Így lettem részese a cégnek, amiben a mai napig is dolgozom. 2016. májusában úgy döntöttem, megpróbálom folytatni a kosarazást, amire lehetőséget is kaptam a vezetőedzőtől és a stábtól.
Most azonban sajnálattal kell tudatnom mindazokkal, akik követték a csapatot és szurkoltak nekünk, hogy a két munkahelyen nem tudok helyt állni, így ismét fel kell hagynom a sporttal.

Hajdu Zsanett. Kép: Jantner Foto

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy megpróbáltam a két dolgot együtt maximális akarattal és elszántsággal csinálni, de sajnos kudarcot vallottam. E mellé társul, hogy kevés játéklehetőséget kaptam, így sajnos csökkenni kezdett bennem a motiváció. Ezek miatt aztán úgy döntöttem, feladom a sportot, és a civil életben próbálok szerencsét.
Szeretném megköszönni az edzőknek és a vezetőségnek, hogy májusban esélyt adtak az újrakezdéshez és a sok támogatást, biztatást, amit tőlük kaptam. Sajnálom, ha csalódást okoztam nekik!

Egyúttal köszönöm ezt a 16 évet, amit a klubnál tölthettem, úgy gondolom, hogy mindig örömmel fogok visszagondolni ezekre az évekre!

Továbbá szeretném megerősíteni mindazokban, akik folyamatosan a csapat mellett állnak, hogy tehetséges lányoknak tapsolhatnak a lelátóról, és nemcsak a pályán, hanem az életben is fantasztikus emberek, példaértékű, amit csinálnak. Nagyon örülök, hogy tagja lehettem egy ilyen közösségnek!
Hajrá Lányok, hajrá Stáb, hajrá KSC!”

A vezető képen: jobbról az 5-ös mezben játszó Hajdu Zsanett a szombati diósgyőri, Aluinvent DVTK Miskolc elleni találkozón, melyen az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata 51-56-os győzelmet aratott.  Fotó: Jantner Foto

Forrás: kscszekszard.hu.