full screen background image
Keresés
2020 január 24 - péntek
  • :
  • :

Két év után ismét rámosolygott az égbolt Szekszárdra

Két év után ismét rámosolygott az égbolt Szekszárdra

2016.10.04. A halojelenségek egyik ritka fajtáját, úgynevezett zenit körüli ívet örökített meg olvasónk, Cser Jolán a múlt hét pénteken Szekszárdon.

Több mint két év után újra mosolygott az égbolt. Az égi jelenséget valószínűleg nem sokan vették észre, mert sokkal halványabb volt, mint az, melyet 2014-ben lehetett megfigyelni. Az észleléshez csak nagyon rövid idő, mintegy 15 perc állt rendelkezésre. A felhők gyors mozgása miatt ebből is mintegy 10 percig az egyre inkább halványodó és színtelenedő „mosolyt” lehetett csak látni – írta a Kadarka.net-nek küldött levelében Cser Jolán.

Egy  másik fotó a zenit körüli ívről. Fotó: Cser Jolán

Mint azt korábban már megírtuk, a zenit körüli ív a naphalok egyik ritkább fajtája. Ezek a jelenségek azért ritkábbak, mert a meleg miatt kizárólag a nagy magasságokban (8-12 km) kialakuló fátyol-és pehelyfelhőkben képződnek azok a jégkristályok, amelyek felelősek ezeknek a csodáknak a kialakulásáért. A felhőkben keletkezett jégkristályok alakja, elrendeződése, valamint a fény megfelelő beesési szöge együttes megléte kell ahhoz, hogy a jelenség kialakulhasson és ezek együtt határozzák meg a halok típusát is.

Cser Jolán több ritka légköri jelenséget is megörökített már Szekszárdon. Az ezekről szóló, „Ritka légköri jelenségek Szekszárd felett – nem a világvége jön” című írásunkat itt találja – kattintson!

Fotó: Cser Jolán




Read previous post:
Close