full screen background image
Keresés
2021 június 12 - szombat
  • :
  • :

Háromszáznegyvenezer dolgozó hiányzik a hazai vállalkozásoknál

Háromszáznegyvenezer dolgozó hiányzik a hazai vállalkozásoknál

2016.12.27. Leginkább a 20 dolgozónál kevesebbet alkalmazó vállalkozások keresnek munkaerőt, a meglévő létszám negyedét tudnák még foglalkoztatni – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt., novemberi vállalati felmérése alapján.

Ezek a társaságok jellemzően hazai tulajdonosi körrel rendelkeznek, főleg a magyar piacra dolgoznak, és emiatt erősen költségérzékenyek. A gazdaságkutató szerint valószínű, hogy emiatt kisebb béremelésre képesek, ezért nehezebben tudják megtartani a dolgozókat. Az 5 és 20 közötti létszámmal dolgozó vállalkozások csaknem 600 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon.

A 20 fő feletti vállalkozások közül a legnagyobb munkaerőhiánnyal a 250-nél több embert foglalkoztató cégek küzdenek. A meglévő létszám 9 százalékát tudnák felvenni, így önmagában ezek a vállalatok összesen 63 ezer potenciális munkavállalót tudnának foglalkoztatni.

A probléma súlyos az 51-150 közötti munkavállalót foglalkoztató vállalatoknál is, amelyek 36 700-as hiányról számoltak be, ez a jelenlegi létszám 12 százaléka. A 20-50 alkalmazottat foglalkoztató cégeknél 9, a 150-250 közöttieknél pedig 6 százalékos a létszámhiány.

Közölték: az 5-nél kevesebb embert foglalkoztató cégeket is beleszámolva – a becslések szerint – a vállalkozásoknál összesen 340 ezer dolgozó hiányzik.

Az ágazati bontás szerint a munkaerőhiány a könnyűipart, valamint az üzleti szolgáltatásokat érinti az átlagnál súlyosabban, a könnyűiparban a meglévő létszám 32 százalékát, az üzleti szolgáltatások területén a létszám 23 százalékát tudnák felvenni.

A közepesen nehéz helyzetben levő ágazatok közé tartozik a feldolgozó-, a gép-, az építő-, a fém- és az élelmiszeripar, valamint a kereskedelem, ezekben az ágazatokban a munkaerőhiány a létszám arányában 12-től 16 százalékig terjedő sávban mozog. Legkevésbé a vegyipari cégek érzik a munkaerőhiányt – közölte a GKI.

MTI

* A kép illusztráció