full screen background image
Keresés
2019 november 13 - szerda
  • :
  • :

Hithű emberek állítják helyre, amit a diktatúra lerombolt

Hithű emberek állítják helyre, amit a diktatúra lerombolt

2016.02.03. Amit a diktatúra évei alatt eldózeroltak, azt elhivatott, hithű keresztények építik újjá. Kápolnát avattak Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Szekszárdon.

Az avatóra mintegy ötvenen gyűltek össze a kápolnát saját telkén felépítő Balogh Jenő Kálvária utcai házánál. A jó Isten is kegyes volt híveihez, a Mária zarándokút útvonalában épült kápolnát szinte kora tavaszias időben áldhatta meg Bíró Lászó tábori püspök.

– Az áldás mindig ünnepélyes kérés, imádság nem a kövekért, hanem mindazokért, akik eme kápolnára tisztelettel tekintenek és megállnak imádkozni előtte. Az áldás mindig az emberekért, az Ő ügyeik pártfogására szól – mondta Bíró Lászó az avatón. Emlékeztetett, régebben állt egy kápolna a közelben, de azt megannyi más kápolnával egyetemben a „diktatúra évei alatt” eldózerolták. Hála Istennek, vannak helyreálló emlékeink – tette hozzá a tábori püspök.

Bíró László tábori püspök megáldja a kápolnát. Mellette Balogh Jenő. Fotó: Steiner Viktor

– A régi emberek nem pusztán fogyasztói voltak a vallásnak, hanem kollektív cselekvői is. A régi egyszerű embereket – az általuk felépített kápolnák – arra emlékeztették, hogy nincsenek egyedül, velük van az Isten. A diktatúrában az Isten emlékét dózerolták el. Azt pedig már tudjuk, hogy az Isten nélküli világ az emberek egymás iránti közönyét és a materializmust, a természet pusztítását hozza el. A kápolnák mindig emlékeztették az embereket Istenre, ne hagyjuk el ezt a régi hagyományt, mert szükségünk van rá – szólított fel Bíró László tábori püspök, majd Isten nevében szenteltvízzel megáldotta a kápolnát.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét február 2-án tartja a katolikus egyház, mely Jézus bemutatását ünnepli ezen a napon.

A kápolnát Balogh Jenő építette fel saját két kezével a Kálvária utcai telke szélén, minden homokszemet ismer benne. Mint mondta, egyrészt szülei iránti tiszteletből és rájuk való emlékezésből, másrészt a korábban a közelben ledózerolt kápolna helyett szeretett volna újat építeni.

Fotó: Steiner Viktor




Read previous post:
Close