full screen background image
Keresés
2020 július 2 - csütörtök
  • :
  • :

Holland rendszámot szereltek a kocsira

Holland rendszámot szereltek a kocsira

2020.03.14. A bonyhádi rendőrök néhány nap alatt befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két nagymányoki férfi ellen indítottak, mert más rendszámot raktak fel az autóra, amivel közlekedtek.

Aparhanton ellenőriztek az egyenruhások egy személygépkocsit és annak utasait 2020. március 3-án. Az intézkedés során kiderült, hogy az autóra egy holland rendszámot szereltek fel. Megállapították, hogy a kocsira korábban már adtak ki magyar hatósági jelzést, melyet a rendőrök elvettek a sofőrtől, aki ellen szabálysértési eljárást indítottak. A kocsira felszerelt holland rendszámot az egyenruhások lefoglalták, és büntető feljelentést tettek – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK).

Az ügyben a Bonyhádi Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A nyomozók egy 20 és egy 30 éves nagymányoki férfit hallgattak ki gyanúsítottként az eset kapcsán. Mindketten elismerték, hogy az autóra korábban kiadott holland rendszámot ők szerelték fel a kocsira. Ezt azért tették, mert az autóval mindenképpen közlekedni akartak, annak ellenére, hogy korábban a magyar rendszámot már elvették az egyenruhások.

A bonyhádi rendőrök az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és bíróság előállítási javaslattal az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Fotó: TMRFK




Read previous post:
Close