full screen background image
Keresés
2017 november 22 - szerda
  • :
  • :

Ingyen szerezhet számítógépes ismereteket Szekszárdon és a megye több településén

Ingyen szerezhet számítógépes ismereteket Szekszárdon és a megye több településén

2017.10.15. Ingyenes alapszintű számítógépes képzések indulnak Szekszárdon és a megye több településén a “GINOP-6.1.2-Digitális szakadék csökkentése” projekt keretében.

A térítésmentesen igénybe vehető informatikai képzések (IKER 1) és az erre épülő (IKER 2) szint résztvevői 2×35 óra alatt a számítógép, a tablet és az okostelefon használatához szükséges alapvető tudáshoz juthatnak. A képzések egész évben indulnak és folyamatosan zajlanak – tudtuk meg Leipold Erzsébet mentortól.

A képzésekre bárki jelentkezhet 16 és 65 éves kor között, aki jelenleg nem tanul középiskolában, vagy felsőoktatásban, illetve államilag finanszírozott képzésben. A képzés anyaga könnyen megérthető, elsajátítható, a gyakorlati órák pedig abban segítenek, hogy otthoni tanulás nélkül is megszerezhesse a tudást.

Képzés bármely településen indulhat, ahol összejön 15 jelentkező, aki részt venne  IKER1 vagy IKER2-es képzésen, illetve ahol van a létszám számára megfelelő terem és internetkapcsolat. Ha nem áll rendelkezésre a szükséges számú asztali számítógép, akkor azt a képző intézmény biztosítja.

A leendő hallgatók személyesen is kereshetik Leipold Erzsébet mentort, aki várja a művelődési házak, iskolák, vagy bármilyen közösség jelentkezését is.

Jelenleg éppen Tolnán és Nagydorogon folynak képzések. A következő képzésekre már most jelentkezhetnek a kakasdiak és zombaiak, de minden hónapban új képzési időpontokat és helyszíneket kínálnak a képzők, amiről a mentor napra kész tájékoztatást tud adni.

Bővebb információ és jelentkezés a +36 20 395 03 10-as telefonszámon, Leipold Erzsébetnél. E-mailben is kérhet felvilágosítást, az etanacsado.erzsi@gmail.com, illetve az etanacsado.rita@gmail.com címen.

 




Read previous post:
Close