full screen background image
Keresés
2021 június 14 - hétfő
  • :
  • :

Jótékonysági sportbál és könyvbemutató Bonyhádon

Jótékonysági sportbál és könyvbemutató Bonyhádon

2016.12.10. December 17-e igazán rendhagyó nap lesz a város és a Bonyhád VLC életében: ezen a szombaton első alkalommal kerül sor a Filóné Ferencz Ibolya polgármester védnökségével szerveződő Jótékonysági Sportbálra, amely a közeljövőben megjelenő Bonyhádi Lexikont kívánja támogatni – közölte a Bonyhad.hu

Ugyancsak szombaton – a zenés rendezvényt megelőzően – mutatják be a szervezők azt a közel 180 oldal terjedelmű, teljesen színes kiadványt, amely elsősorban a BVLC 2015/2016-os bajnokcsapatáról, másodsorban egyéb érdekességekről, a bonyhádi labdarúgás múltjáról és jelenéről szól – hívta fel a figyelmet Apaczeller Ervin, a klub technikai vezetője.

– Rónai Gábor újságíró kezdeményezése alapján, az ő szerkesztésben készült el a kötet, amelynek Bölcsföldi Zoltán, a BVLC alelnöke volt a társszerzője – ezt már Réger Balázs tette hozzá. A klubelnöktől azt is megtudtuk, a könyv kiadásának költségeit az egyesület vállalta magára – támogatók bevonásával – akik megjelennek az összefoglalóban. Az első kiadás 500 példányt foglal magában, de igény esetén van lehetőség újranyomásra. Az egyesületnél lehet majd megvásárolni a könyvet, 2500 Ft/db áron.

A kötetbemutatóra december 17-én, szombaton 19 órakor kerül sor a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban, ahol dedikálásra is lesz lehetőség. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

A jótékonysági sportbálról Facebook-on talál bővebb információt – kattintson!

A képen a rendezvénynek helyet adó Vörösmarty Mihály Művelődési Központ. Fotó: PSN.hu

Forrás: Bonyhad.hu – Vizin Balázs




Read previous post:
Close