full screen background image
Keresés
2018 december 15 - szombat
  • :
  • :

Jövőre is jelentősen növekszik a használt lakások piaca

Jövőre is jelentősen növekszik a használt lakások piaca

2015.12.28. Az Otthon Centrum szerint idén 30 százalékos növekedéssel 155 ezer használt lakás kelhet el, jövőre pedig már 180 ezer adásvétel várható, és a következő négy évben is jelentős lesz a növekedés a piacon – közölte saját adataira, illetve becslésére hivatkozva az ingatlan franchise hálózat az MTI-vel.

2018hirdetés

Idén a befektetési célú lakásvásárlás húzta a piacot, a belső budapesti kerületekben ezek aránya elérte az 50 százalékot, de a vidéki nagyvárosokban is legalább 10 százalékot tett ki. A mai befektetési környezetben ugyanis megéri lakásba fektetni a megtakarítást. Nem elképzelhetetlen a jövőben, hogy – legalábbis a frekventált területeken – kétszámjegyű legyen az éves áremelkedés. Ennek ellenére a befektetési célú vásárlás mérséklődik és megjelennek a piacon azok, akik elhalasztották a vásárlásaikat.

Az adásvételek száma 2003-ban tetőzött 270 ezerrel, majd volt még egy kisebb csúcs 2006-ban 225 ezer használt lakás adásvételével. A mélypontot 2012-ben érte el a piac 85 ezerrel, azóta folyamatos az emelkedés.

Budapesten az átlagos négyzetméter ár 2007-ben 266 ezer forint volt, ez esett 2013-ra 226 ezer forintra. Idén viszont – ha kevéssel is, de – meghaladta a korábbi csúcsot: 268 ezer forinton áll a fajlagos ár.

A megyeszékhelyeken 2008-ban volt a csúcs 169 ezer forinttal, a mélyponton – 2013-ban pedig – 143 ezret regisztrált az OC. Az idei átlagár 159 ezer forint, amely 8 százalékkal több a tavalyinál.

Az egyéb városok már rosszabb képet mutatnak: a 2008-ban mért 136 ezer forintos átlagos négyzetméter ár 125 ezer forintnál tart idén. A legalacsonyabb fajlagos ár 2013-ban volt ezen a részpiacon, 117 ezer forinttal.

A községekben esett legjobban a négyzetméter ár: a 2007-es 84 ezer forintról indulva idén csak 65 ezer forint az átlagos fajlagos ár. Itt is 2013-ban volt a mélypont, 61 ezer forinttal.

Az a változás, hogy jövőre az új lakások áfája 27-ről 5 százalékra esik, nem hat ki a használt lakások piacára, legfeljebb – minimálisan – mérsékli az áremelkedést – véli az OC. A 180 ezres használt piachoz képest az akár megduplázódó – 10 ezer – új lakás is minimális részarány. Jobban érinti az áfacsökkenés az 5-10 éve épült – újszerűnek nevezett – lakásokat. Ezek ma – amennyiben jó helyen vannak – drágábbak mint az új lakások. Innen pártolhatnak át vevők az új lakások piacára.

MTI

A képen szekszárdi lakások. Fotó: Kadarka.net




Read previous post:
Close