full screen background image
Keresés
2020 május 30 - szombat
  • :
  • :

Koszorúk kerültek a szakadáti hősök felújított emlékművére

Koszorúk kerültek a szakadáti hősök felújított emlékművére

2017.10.30. Első világháborús hősök tiszteletére emelt emlékművet újítottak fel Szakadáton a Honvédelmi Minisztérium által meghirdetett pályázati forrásból. Szombaton került sor az ünnepélyes átadásra, melyen Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök mondott ünnepi beszédet.

A programon résztvevőket – köztük az egykori hősök még élő rokonait – Laszk Gábor polgármester köszöntötte, majd az elnöki beszédet követően az emlékmű megáldására, koszorúzására és szentmisére került sor. Az idő nem kímélte a község temetőjében helyet foglaló, 1922-ben emelt alkotás állapotát, amelyet most szépen helyreállítottak.

Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat




Read previous post:
Close