full screen background image
Keresés
2019 július 22 - hétfő
  • :
  • :

Márton-nap Szekszárdon: a borok és a gasztronómia kerül a középpontba

Márton-nap Szekszárdon: a borok és a gasztronómia kerül a középpontba

2018.10.25. A borok és a gasztronómia kerül a középpontba a Márton-napi vigadalmon, melyet november 10-én és 11-én tartanak meg fűtött sátorban a Béla király téren.

Az idén negyedik alkalommal tartja meg november 10-én és 11-én a város a Márton-napi vigadalmat, mely az újbor ünnepeként is aposztrofálható – mondta el Ács Rezső, Szekszárd polgármestere a Babits Mihály Kulturális Központban csütörtök délelőtt megtartott sajtótájékoztatón. Felidézte, ezelőtt 5 éve még egy-egy borászat szervezett külön Márton-napi rendezvényt a városban. Ám a helyiek és turisták részéről egyaránt nagy igény mutatkozott erre, ezért döntöttek úgy, hogy városi rendezvény keretében is megtartják a Márton-napot, ami sikeresnek bizonyult.

Mint azt Ács Rezső tudatta, az idén egy 450 fő kényelmes befogadására alkalmas fűtött sátorban tartják meg a Márton-napi vigadalmat a Béla király téren. A vigasság jegyében megtartandó rendezvényen ezúttal is a borok és a gasztronómia kerül a középpontba, de programokkal és kézműves vásárral is várják a vendégeket. A programkínálatot igyekeztek úgy összeállítani, hogy a legfiatalabbak és a legidősebbek is találjanak maguknak való programot. Az idei rendezvény egyben az erdélyi Lugossal kötött testvérvárosi kapcsolat megünneplésére is alkalmat ad.

A rendezvény az idén 1500 forint belépődíj befizetése mellett látogatható. A polgármester ezzel kapcsolatban tudatta, a belépődíj által szabályozni lehet a látogatók számát, ennek az a célja, hogy minden benntartózkodó kényelmesen elférjen.

Vendégek a 2017-es Márton-napon. Fotó: Kiss Albert – Szekszárdi Vasárnap

Zsikó Zoltán, a Babits Mihály Kulturális Központ ügyvezetője elmondta, kérdőíven kérték ki a korábbi rendezvények vendégeinek véleményét, a programokat pedig az eredmény alapján állították össze. Hozzátette, az idén népzenei és könnyűzenei fellépőkkel várják a résztvevőket. Tudatta, a programok szombat délután kezdődnek a Veronaki Zenekar fellépésével, majd a Zabos Regina Trió lép színpadra. Ezt követően Ács Rezső polgármester köszönti a vendégeket, majd a Csík Zenakar alapítója, Csík János ad koncertet Esszencia nevű formációjával, a napot pedig a ’80-as, ’90-es évek legnagyobb házibuli zenekara, a Madarak Házibulizenekar fellépése zárja.

Vasárnap délelőtt Korpás Éva és zenekara „Libidaridom” című gyermekműsora lesz látható és hallható, majd délután a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia lép fel, akiket a Bogyiszlói Zenekar követ, míg este a Jerry Lee Lewis Rock&Roll Service ad látványos koncertet, a stílushoz illő ruhákban.

Schilling Péter, a Vendéglátók Kerekasztala Szekszárdért Egyesület alelnöke elmondta, az Aranykulacs Kisvendéglő és a Bormúzeum Borozó jóvoltából, az időszakhoz illő alapanyagok – például sütőtök és csipkebogyó – felhasználásával készült, számtalan különféle libaétellel várják majd a vendégeket.

A részletes programleírást itt találja – kattintson!

A vezetőképen: Zsikó Zoltán (j), Ács Rezső és Schilling Péter a csütörtöki sajtótájékoztatón. Fotó: Kadarka.net