full screen background image
Keresés
2018 december 10 - hétfő
  • :
  • :

Mecénás támogatással díjazta a fiatal tehetségeket Szekszárd

Mecénás támogatással díjazta a fiatal tehetségeket Szekszárd

2015.12.12. Több mint kétszáz diák vehette át a Mecénás Tehetséggondozó Támogatást az önkormányzattól péntek délután, a Babits Mihály Kulturális Központban megtartott ünnepségen.

A Mecénás Tehetséggondozó Támogatás díjkiosztó ünnepségén a sport-, a kultúra-, a művészetek területén és a tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredmény elért szekszárdi diákokat díjazta az önkormányzat.

2018hirdetés

Ács Rezső, Szekszárd polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, a város életében fontos esemény a díjátadó, hiszen a díjazott gyerekek és tanáraik öregbítették Szekszárd hírnevét. Az önkormányzat értékeli azt a munkát, mellyel diákok eredményeiket elérték, ezt szeretnék a díj átadásával jelezni. Ács Rezső szerint a támogatásban részesülő diákok előtt sikeres jövő áll, mert megtanulták, hogy az eredmények elérése érdekében kitartóan dolgozni kell.

A városvezető elmondta, összesen 213 gyermek és felkészítő tanáraik részesülnek a tehetséggondozó támogatásban egyéni és csapatban elért eredményeik alapján. A polgármester a város nevében megköszönte a tanulóknak és tanáraiknak az elvégzett munkát, és hogy országszerte, valamint a határokon túlra is elvitték Szekszárd jó hírét.

A díjakat Ács Rezső polgármester, és Gerzsei Péter, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szekszárdi Tankerületének vezetője adta át. Az ünnepélyes átadón a hagyományok szerint olyan tanulók adtak műsort, akik maguk is elnyerték a támogatást.

Felléptek a Szekszárdi Garay János Általános Iskola és a Szekszárdi Garay János Gimnázium növendékei. Ferger Viktória Hanna és Csizmazia Dóra verssel, Soós Anna, Sill Petra, Benics Evelin adventi énekekkel léptek színpadra, Hauszmann Stefánia és Mózsik Zsolt latin táncokat mutattak be. A Baka István Általános iskola tanulója, Kövesdi Marcell mesét, a I. Béla Gimnáziumból Kertai Zsófiát verset adott elő. A folytatásban a Babits Mihály Általános Iskola növendékei – Berekali Petra, Feri Liliána, Bognár Zsanett, Elmauer Blanka, Imreh Lili, Szabó Mónika – három dalt énekeltek el. A díjkiosztó ünnepséget a Tücsök Zenés Színpad zenés bemutatója zárta.

A díjazottak részletes listáját a képgaléria alatt találja – görgessen lejjebb!

A csoportképen a diákok és felkészítő tanáraik Fotó: Kiss Albert

A díjazottak névsora
Szekszárdi Garay János Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet

Csizmazia Ferencné felkészítő tanár és növendékei részesülnek jutalmazásban:
Ferger Viktória HannaBaka István versmondó verseny3.helyezés
„Regősök Húrján” Országos Gála Budapest1. helyezés
Országos Vers és Prózamondó Verseny Paks1. helyezés
Fedorka Országos Versmondó Verseny1. helyezés
Föglein Liza KatóBaka István versmondó verseny1. helyezés
„Regősök Húrján” Országos Gála Budapest1. helyezés
Országos Vers és Prózamondó Verseny Paks1. helyezés
Görcsös Ákos„Ki Mit Tud”Országos Vers és Prózamondó Verseny2. helyezés
Fedorka Országos Versmondó Verseny3. helyezés
Illés Norbert„Ki Mit Tud”Országos Vers és Prózamondó Verseny2. helyezés
Kohári ÁronFedorka Országos Versmondó Verseny3. helyezés
Miller Sári AnnaFedorka Országos Versmondó Versenynívódíj
„Regősök Húrján” Országos Tanulmányi Versmondó Verseny1. helyezés
Baka István Versmondó Verseny3. helyezés
Molnár Zita Judit„Ki Mit Tud”Országos Vers és Prózamondó Verseny2. helyezés
„Regősök Húrján” Országos Tanulmányi Versmondó Verseny3. helyezés
Hollós László Versmondó Verseny2. helyezés
Ranga Simon Péter„Regősök Húrján” Országos Tanulmányi Versmondó Verseny2. helyezés
Sándorfi ZsókaOrszágos Vers és Prózamondó Verseny Paks2. helyezés
Sili Gergő„Ki Mit Tud”Országos Vers és Prózamondó Verseny3. helyezés
Fedorka Országos Versmondó Verseny3. helyezés
Baka István versmondó verseny1. helyezés
„Regősök Húrján” Országos Tanulmányi Versmondó Verseny1. helyezés
Viczl VandaOrszágos Vers és Prózamondó Verseny Paks2. helyezés
Bräutigam EszterOrszágos Vers és Prózamondó Verseny „Ki Mit Tud”, Paks1. helyezés
Országos Matematika Verseny, Nyíregyháza1. helyezés
Harmadik Évezred Vers- és Prózamondó Verseny1. helyezés
Nemessányi Gyöngyi felkészítő segítségével:
Szabó Zsófia„Tündéri Ősz” Nemzetközi Rajzpályázat1.helyezés
Az iskola Garay Rigók színjátszó csoportja a XXIV. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón Ezüst minősítést szerzett. Felkészítőjük Pekari Bernadett.
Az intézmény Papirusz Gyermekei csapata az Ozirisz Földjén Országos Vetélkedőn 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Bonyár Zsófia, Szieb Dávid Péter, Stolczenbach Kata, Sugárka, Taksonyi Zsófia, Tápai Anna, Horváth Rózsa, Szanyó Szonja Zita, Simon Zsuzsanna, Csótár Noémi, Sechna Viktória. Felkészítőjük: Dr. Koncsekné Nemes Judit .

Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola

 

 

 Ágoston Mária felkészítő tanár és növendékei részesülnek jutalmazásban:
Bognár Zsanett„Ki Mit Tud” Egyéni éneklés1. helyezés
Elmauer Blanka„Ki Mit Tud” Népdaléneklés2. helyezés
Imreh Lili„Ki Mit Tud” Népdaléneklés3. helyezés
 
Molnárné Csiki Erika növendékei az alábbi eredményeket érték el:
Dicső Botond„Ki Mit Tud” Vers-, Próza –és Mesemondás3. helyezés
Lengyel Panna„Ki Mit Tud” Ének1. helyezés
 
Szentes Lili„Ki Mit Tud” Versmondás1. helyezés
Fedorka Országos Versmondó Verseny3. helyezés
Felkészítője: Budáné Csaplár Adrienn.
 
Czövek SáraLondon Bridge országos Angol Verseny3. helyezés
Felkészítője: Némediné Cserni Erika.
 
Rippert SomaTITOK Herman Ottó Országos Környezetismereti Verseny1. helyezés
Felkészítője: Dr. Kovácsné Baldauf Éva.
 
Horváth EszterDeutscher Kalender Junior Német Nyelvű Országos Pályázat1.helyezés
Felkészítője: Wigand Brigitta
 
Rácz Petra felkészítésében:
Bánki Dávid EdeDiákolimpia Taekwondo Diákbajnokság2.helyezés
 
Csereklei KrisztiánOrszágos Diákolimpia Atlétika 1500 m síkfutás3.helyezés
Országos Diákolimpia Mezei futás2.helyezés
Krisztián felkészítője: Szőke Gergő
 
A továbbiakban a kajak-kenu és a kerékpársportban elért eredmények következnek:
Falus HunorOrszágos Kajak-Kenu 500 m2. helyezés
Ács AnnaOrszágos Kajak-Kenu Diákolimpia 2000m2. helyezés
Müller BenceKajak-Kenu Diákolimpia 2000 m1. helyezés
Schneider Zsófia InezOrszágos Kerékpáros Diákolimpia  időfutam1. helyezés
Országos Kerékpáros Diákolimpia

mezőnyverseny

1. helyezés
Országos Kerékpáros Diákolimpia összetett verseny1. helyezés

Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule

 

 

Zalakovicsné Kovács Klára felkészítő tanár és növendékei részesülnek jutalmazásban:
Ganczer NándorTITOK Herman Ottó Országos Természetismereti Verseny2.helyezés
Matus ElizaTITOK Herman Ottó Országos Természetismereti Verseny2.helyezés
Bókay Árpád Országos Biológia Verseny2.helyezés
 
Trapp MargarétaLITTERATUM Német Nyelvi Verseny (Országos)3.helyezés
Vanya NikolettLITTERATUM Német Nyelvi Verseny (Országos)3.helyezés
Angyal RékaLITTERATUM Német Nyelvi Verseny (Országos)2.helyezés
TITOK Kálti Márk Történelem Verseny (Országos)2.helyezés
Kirschner Bernadett

 

Kálti Márk Történelemverseny (országos)1.helyezés
VII. Orchidea – Pangea Tehetségkutató Matematikai Verseny1.helyezés
Curie Matematika Emlékverseny

országos döntő

1.helyezés
Margarétát és Rékát a nyelvi versenyre Puskás Andrea, készítette fel. Nikolett felkészítője Prischetzkyné Márkus Emőke. Rékát és Bernadettet a történelem versenyre Illésné Gesztesi Piroska készítette fel. Bernadett a matematika versenyen Völgyi Istvánné segítségével érte el a szép eredményeket.
 
Föglein SimonNeumann János nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny2.helyezés
Felkészítője: Potyondiné Balog Elvira
A továbbiakban a kerékpár és a kajak-kenu eredmények követkznek:
Bán Benedek

 

Országos Kerékpáros Diákolimpia

mezőnyverseny

3.helyezés
Országos Kerékpáros Diákolimpia

összetett

2.helyezés
Országos Kerékpáros Diákolimpia

időfutam

1.helyezés
Fülöp Martin BenjaminOrszágos Diákolimpia, Sukoró MK1, 500 m3.helyezés
Országos Diákolimpia, Sukoró MK4, 500 m (szabadidős tevékenység)2.helyezés
Martin felkészítői: Barina József és Varga Tibor
 
A további díjazottak felkészítője Reinics Gábor
Kovács KristófSavaria Történelemverseny (országos)4.helyezés
Kovács KristófEuropai Uniós verseny „Fiatalok Európában)1.helyezés
Pálma Gellért
Varga Zsófia
Haffner KataEuropai Uniós verseny „Fiatalok Európában)3. helyezés
Lóki Hanna
Takács Ágnes
 
Jámbor ZsigmondXVIII. Bakancsos Atomkupa Országos Gyalogos Természetjáró Tájékozódási Túraverseny1.helyezés
Dani Nándor
Felkészítőjük: Losoncziné Csuprik Erika
 
Az iskola Német Nemzetiségi Kórusa a VI. Landesrat Német Nemzetiségi Országos Kórusversenyen 1. helyezést ért el. Kórustagok: (Antics Hilda, Arbanász Kata, C. Varga Tímea, Haffner Kata, Koller Mónika, Koller Valéria, Vanya Nikolett, Vanya Nóra.) Felkészítőjük: Haffner Zsoltné.
 
Az „Es weihnachtet Schon” Országos Német Csapatversenyen László Bernadett, Marosi Kíra Nóra, Nyirati Zalán Örs, Posta Flóra Boglárka, Sámóczi Zsófia 2. helyezést ért el Bozzay Izabella Katalin felkészítésével.

Szekszárdi Baka István Általános Iskola

 

Dávid Zoltánné felkészítő tanár és növendékei részesülnek jutalmazásban:
Kis-Takács JuditXXI. Dunakanyar Országos Népművészeti Verseny2.helyezés
Horváth ZsófiaOrszágos Szövegalkotó Verseny („Mikulás egy napja”)3. helyezés
Kövesdi MarcellIX. Országos Prózamondó Verseny1. helyezés
XXI. Dunakanyar Országos Népművészeti Verseny2. helyezés
Wehovszky Patrik Márk11. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny

grafika kategória

3. helyezés
11. Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny

animáció kategória

1. helyezés
Ferencz AttilaV. Duna Kupa D osztályos országos bajnokság2. helyezés
IX. Gemenc Kupa pontszerző verseny3. helyezés
Patrik felkészítője Ábrahám Béla, Attila felkészítője Józsa János Viktor.
 
A továbbiakban a sporteredmények következnek:
Török Hanna VandaÍjász Diákolimpia INRNS2. helyezés
Felkészítője: Boros Zoltán
Borsos ÁronKerékpáros Diákolimpiai Döntő (Dunakiliti)

mezőnyverseny

2. helyezés
Kerékpáros Diákolimpiai Döntő (Dunakiliti)

összetett verseny

3. helyezés
Zádori ZalánKerékpáros Diákolimpiai Döntő (Dunakiliti)

mezőnyverseny

2. helyezés
Kerékpáros Diákolimpiai Döntő (Dunakiliti)

időfutam

1. helyezés
Kerékpáros Diákolimpiai Döntő (Dunakiliti)

összetett verseny

1. helyezés
Fődi József ZsoltKajak-Kenu diákolimpia K-1 III. korcsoport 500 m1. helyezés
Az iskola elsősegélynyújtó csapata az Országos Elsősegélynyújtó Versenyen Szoboszlai Edit felkészítésével 1. helyezést ért el. Csapattagok: Vörös Fanni, Szabó Dániel, Gyalus Bence, Molnár Lili Kitti, Ferencz Attila.
 
A KINDER+Sport Versenysorozaton az intézmény csapata 3. helyezést ért el. Felkészítőjük: Czink Ildikó és Pusztainé Farkas Gabriella. Csapattagok: Badacsonyi Edina, Bitz Alex, Pál Fanni, Takács Domán, Felk Benjamin, Csontos Zsófia, Póli Ágnes, Valkay Bence, Németh Péter, Daradics Emma, Sándor Benjamin Zsolt, Réz Réka, Sipos Kata, Andi Péter.

 

PTE IGY Gyakorlóiskola, AMI és Gyakorlóóvóda

 

 Kovács Gyöngyi felkészítő tanár és növendékei részesülnek jutalmazásban:
Egyed CsengerKálti Márk Országos Történelmi Tesztverseny3.helyezés
Mester ZsófiaKálti Márk Országos Történelmi Tesztverseny3.helyezés
 
Gulyás Panka SáraStarworld IV. Országos Tehetségkutató Verseny Egyéni3.helyezés
Nagy KatalinStarworld IV. Országos Tehetségkutató Verseny Egyéni1.helyezés
 
A továbbiakban az intézmény sporteredményei következnek:
Ádám AlexaKajak-Kenu Diákolimpia1. helyezés
Czemmel BálintOrszágos Kajak-Kenu Diákolimpia K1 500 m1. helyezés
Jávor BenceOrszágos Kajak-Kenu Diákolimpia páros1. helyezés
Turgonyi OlivérOrszágos Kajak-Kenu Diákolimpia3. helyezés
Visnyei GergelyOrszágos Kajak-Kenu Diákolimpia K21. helyezés
Jávor PéterOrszágos Kajak-Kenu Diákolimpia4. helyezés
Buri PetraOrszágos Kajak-Kenu Diákolimpia1.helyezés
Lévai BarnabásOrszágos Diákolimpia Kerékpár összetett verseny3. helyezés
Szemerei LeventeOrszágos Diákolimpia mezei futás1. helyezés
Levente felkészítője : Németh Gyula
 
A Táncművészeti Tagozat növendékeinek díjátadása következik:
 

Wágner Hanna

XXIV. Országos Ifjúsági Táncművészeti Fesztivál

Magány koreográfia  – moderntánc  szóló kategória

3.helyezés
TO EMMA koreográfia – kortárstánc kategória2.helyezés
V. Országos Modern-,Kortárstánc verseny, Magány koreográfia, moderntánc szóló kategória2.helyezés
End Theme koreográfia – moderntánc kategória3. helyezés
Sefcsik RékaV. Tánckiáltás, Gyöngyszem koreográfia, modern- kortárstánc szóló kategória1.helyezés
XIII. Berczik Sára Emlékverseny, A Te Pillanataid koreográfia, kortárstánc kategória1.helyezés
-Czövek Sára Anna

-Potyondi Dorina

-Molnár Virág

-Gálos Szilárd

 

 

V. Országos Modern-,Kortárstánc verseny, Moments koreográfia, kötelező tananyag

 

 

3.helyezés

-Takács Ágnes

-Brandt Tímea

-Csányi Fruzsina

-Sági Dóra

XXIV. Országos Junior Táncművészeti Fesztivál, Valcer koreográfia, moderntánc kategória2.helyezés
XXIV. Országos Junior Táncművészeti Fesztivál, River koreográfia, moderntánc kategória3.helyezés
Endrődi Gabriella Eliza

 

XXIV. Országos Ifjúsági Táncművészeti Fesztivál, Waves koreográfia, moderntánc kategória

 

2.helyezés
XIII. Berczik Sára Emlékverseny, Waves koreográfia, moder-kortárstánc kategória2.helyezés
XIII. Berczik Sára Emlékverseny, Emberek koreográfia, kortárstánc kategória3.helyezés
Rikkert ZitaXXIV. Országos Ifjúsági Táncművészeti Fesztivál, Waves koreográfia, moderntánc kategória

 

2.helyezés
XIII. Berczik Sára Emlékverseny, Waves koreográfia, moder-kortárstánc kategória2.helyezés
XIII. Berczik Sára Emlékverseny, Emberek koreográfia, kortárstánc kategória3.helyezés
Kiss ZsuzsannaXIII. Berczik Sára Emlékverseny, Emberek koreográfia, kortárstánc kategória3.helyezés
-Bakos Dominika

-Füredi Fanni

-Rang Petra

XXIV. Országos Ifjúsági Táncművészeti Fesztivál, To EMMA koreográfia, kortárstánc kategória2.helyezés
V. Országos Modern-,Kortárstánc verseny, End Theme koreográfia, moderntánc kategória3.helyezés
Szücs TamaraXIII. Berczik Sára Emlékverseny, A Te Pillanataid koreográfia, kortárstánc kategória1.helyezés
V. Országos Modern-,Kortárstánc verseny, Az Én pillanataim koreográfia, moderntánc duett kategória1.helyezés
Kemény Kata Kíra

 

XIII. Berczik Sára Emlékverseny, A Te Pillanataid koreográfia, kortárstánc kategória1.helyezés
V. Országos Modern-,Kortárstánc verseny, Az Én pillanataim koreográfia, moderntánc duett kategória1.helyezés
Rudolf NikolettXIII. Berczik Sára Emlékverseny, A Te Pillanataid koreográfia, kortárstánc kategória1.helyezés
A díjazottak és a Táncművészeti Tagozat csapatainak felkészítői: Valkainé Daczó Eszter, Valkai Csaba Csanád, Táborfi Rónai Nóra

 

Az iskola Táncművészeti Tagozatának több évfolyama is szép eredményeket ért el az alábbi versenyeken:

1.      XIII. Országos Berczik Sára Verseny

–          5. évfolyam – Freely koreográfia kortárstánc kategória – 2.helyezés

–          Továbbképzős évfolyam – Lélekcseppek koreográfia, kortárstánc kategória – 2.helyezés

2.      XXIV. Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál

–          1. évfolyam – Csoda koreográfia, moderntánc kategória – 1.helyezés

Modell koreográfia mozdulatművészeti kategória–2. helyezés

3.      XXIV. Országos Junior Táncművészeti Fesztivál

–          4. évfolyam – In your dream koreográfia, moderntánc kategória – 3. helyezés

–          4-5. évfolyam – Uninvited koreográfia moderntánc kategória – 3. hely

–          5. évfolyam – About It koreográfia moderntánc kategória – 2. helyezés

–          6. évfolyam – The Road koreográfia, kortárstánc kategória – 2. helyezés

Natures koreográfia, kortárstánc kategória – 2. helyezés

4.      XXIV. Országos Ifjúsági Táncművészeti Fesztivál

–          8-9-10. továbbképzős évfolyam – Creation koreográfia, moderntánc

kategória – 1. helyezés

–          Továbbképzős évfolyam – Lélekcseppek koreográfia, moderntánc kategória

í2. helyezés

5. XII. Országos Táncjáték Fesztivál

– 8-9-10 – továbbképzős évfolyam – Az én pillanataim koreográfia,   rövidprogram kategória – 2.helyezés

 

A Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI intézmény jutalmazott diákja:

Jankovics Merse ZoltánOrszágos Kajak-Kenu Diákolimpia (Sukoró)

 

3.helyezés
Péri Kata LucaTájékozódási Futó Diákolimpia (rövidtáv)2.helyezés
Kata felkészítője Bernáth Zsolt.

 

Szekszárdi Szakképzési Centrum Szent László  Szakképző Iskolája és Kolégiuma

 

Takács KrisztiánOrszágos Kerékpáros Diákolimpia mezőny verseny1.
Országos Kerékpáros Diákolimpia időfutam3.
Országos Kerékpáros Diákolimpia összetett1.
Jordáki RichárdSzakma Kiváló Tanulója Verseny (Villanyszerelő)5.
Radványi PéterOrszágos Szakmai Tanulmányi Verseny (Magasépítő technikus)3.
Richárd felkészítője Marokity István, Péter felkészítője Molnár István.

 

Szekszárdi Szakképzési Centrum Vendéglátó  Szakképző Iskola

 

Fazekas ViktorXIII. Országos Protokollverseny3.helyezés
Szabó Renáta
Váli Dorina
Felkészítőjük: Herczigné Márvány Beáta.
Turcsán TamásKajak-Kenu Országos Diákolimpia K2 500 m1.helyezés

 

FM DASZK Csapó Dániel Középiskola

Ádám PatrikKajak-Kenu Országos Diákolimpia K1 500m2.helyezés
Kajak-Kenu Országos Diákolimpia K2 500m1.helyezés
Havasi ViktorKajak-Kenu Országos Diákolimpia K1 500m3.helyezés

 

Szekszárdi Garay János Gimnázium

 

 Döményné Ságodi Ibolya diákjai kerülnek jutalmazásra:
Ágoston TamásCurie Matematika Emlékverseny országos3.helyezés
Benics EvelinTiszán innen – Dunán túl Országos Népdaléneklési Minősítő Verseny szóló kategória3.helyezés
Mészáros KingaTiszán innen – Dunán túl Országos Népdaléneklési Minősítő Verseny szóló kategória3.helyezés
Maul EdinaVIII. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia            3.helyezés
Soós AnnaVIII. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia3.helyezés
Az iskola Népdalköre a Tiszán innen- Dunán túl Országos Népdaléneklési Minősítő versenyen 2. helyezést ért el. Felkészítőjük szintén Döményné Ságodi Ibolya.
 
Báló Marianna felkészítésével a következő diákok az alábbi eredményeket érték el:
Bomba Soma ÁkosVII: „Táltos Világ” Népmese- és Népballada Előadói Találkozó1.helyezés
XVIII: „Regösök Húrján” Országos vers- és prózamondó Verseny1.helyezés
Mészöly Miklós Országos vers- és prózamondó2.helyezés
Miller OlivérSoseVolt VersNap3.helyezés
Halász BenceAz én Pannoniám Országos Versmondó Verseny3.helyezés
Sándor DánielAz én Pannoniám Országos Versmondó Verseny2.helyezés
Fábián NikolettaMészöly Miklós Országos vers- és prózamondó verseny1.helyezés
Loboda LillaAz én Pannoniám Országos Versmondó Verseny3.helyezés
Csizmazia DóraIII. „Regösök Húrján” Országos vers- és prózamondó Verseny1.helyezés
Kajak-Kenu Diákolimpia MK-42.helyezés
 
Papp PéterOKTV Latin nyelv4.helyezés
XV. TUDOK Humán és Társadalomtudományi országos döntő hadtörténeti szekció1.helyezés
Horváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi Verseny1.helyezés
II. Rákóczi Ferenc Országos Latin Fordítási Verseny3.helyezés
Pázmándi PatrikXV. TUDOK Humán és Társadalomtudományi országos döntő3.helyezés és különdíj
A diákokat Dr. Gesztesi Enikő tanárnő készítette fel.
 
Keresztes LászlóCurie Matematika Emlékverseny1.helyezés
Arany Dániel Matematika Tanulóverseny1.helyezés
Béda ÁrminXV. TUDOK Műszaki és Reáltudományi országos döntő1.helyezés
László felkészítője Straubingerné Kemler Anikó, Ármin felkészítője pedig Elblinger Ferenc.
 
Csontos Gábor felkészítő tanára Bosnyák Eszter Ilona:
Csontos GáborAngol nyelvű földrajz tanulmányi verseny országos2.helyezés
Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntő (Sátoraljaújhely plakett)különdíj
Farkas IstvánOKTV Orosz nyelv6.helyezés
Ionescu RaulGlaserlensiel német nyelvi, kultúrtörténeti és ország ismereti verseny3.helyezés
Szilágyi ViktorHorváth István Károly Ókortudományi és Latin Nyelvi verseny országos3.helyezés
Farkas Istvánt Nagy László tanár úr, Raul felkészítője Toronyi Gyöngyi tanárnő, Viktor felkészítője Töttős Gábor tanár úr.
 
Pestality Bianka felkészítésével, társastáncban az alábbi eredményeket érték el:
Hauszmann StefániaTársastánc Diákolimpia, Ifjúsági Standard Kategória3.helyezés
Mozsik ZsoltTársastánc Diákolimpia, Ifjúsági Standard kategória3.helyezés
 
Huszárik MátonIII. Fergeteges Országos Szólótánc verseny III. korcsoport1.helyezés

 

V. Országos Néptáncverseny szóló kategória III. korcsoport4.helyezés
Helikon Középiskolások Művészeti Versenye (Keszthely)

népdaléneklés

ezüst minősítés
Felkészítője: Huszárikné Böröcz Zsófia
 
A folytatásban Naszladi Judit által felkészített diákok készüljenek:
Kocsis KataNémet Népdaléneklési Minősítő Versenykiemelt arany diloma
Papp AlexandraNémet Népdaléneklési Minősítő Verseny2.helyezés
A tanárnő vezetésével a VI. Magyarországi Németek Ifjúsági Nemzetiségi Kórusminősítő Fesztiválján a Leánykar 2. helyezést, a Német Nemzetiségi Énekkar 53 fővel szintén 2. helyezést, a Német Nemzetiségi Ifjúsági Kvintett 1. helyezést ért el. A Német Nemzetiségi Kamara Kórus a Német Népdaléneklési Minősítő Versenyen kiemelt arany diplomát szerzett.
 
A következőkben a sporteredmények következnek
Szepesi József és Szepesi Dávid által felkészített versenyzők készüljenek:
Ács BalázsJudo Ifjúsági Diákolimpia 60 kg1.helyezés
Berlinger Gábor MárkJudo Junior Diákolimpia 73 kg1.helyezés
Sárecz MártonJudo Diákolimpia 81 kg3.helyezés
Mátics AndrásJudo Diákolimpia 66 kg1.helyezés
 
Czemmel BenceKajak-Kenu Diákolimpia K2 5001.helyezés
Kajak-Kenu Diákolimpia K1 5002.helyezés
Sautek Veronika LídiaKajak-Kenu Diákolimpia MK1 5002.helyezés
Schneider SebestyénOrszágúti Kerékpár Diákolimpia időfutam1.helyezés
Országúti Kerékpár Diákolimpia összetett3.helyezés
Bence, Veronika, valamint /Falus Hunor, Ács Anna, Müller Bence, Fődi József, Zsolt, Ádám Alexa, Czemmel Bálint, Czemmel Bence, Jávor Bence, Turgonyi Olivér, Visenyi Gergely, Jávor Péter, Jankovics Merse Zoltán, Péri Kata Luca, Csizmazia Dóra, Sautek Viktória Lídia/ felkészítője Jámborné Inger Nikoletta.
Korsós ZoltánKéttusa Diákolimpia B kategória egyéni2.helyezés
Kéttusa Diákolimpia B kategória csapat3.helyezés
Pápai GáborKéttusa Diákolimpia B kategória csapat3.helyezés
Nagy NikolettÍjász Diákolimpia4.helyezés
Rikkert JuditAlpesi sí Diákolimpia VI. korcsoport3.helyezés
Zoltán és Gábor felkészítője Csírzó Zoltán, Nikolettet Nagy Attila, Juditot pedig Posta Endre készítette fel.

 

Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda

 

Kalányos KarolinaAJKP Országos digitális Angol Nyelvi Verseny1.
Vida DánielAJKP Országos digitális Angol Nyelvi Verseny2.
Zilai JaninaBudapesti Starworld Országos Tehetségkutató Verseny egyéni kategória1.
Gál DominikaVIII. Országos Középiskolai Földtudományi  Diákkonferencia Környezetvédelem, energia szekció1.
Karolina  és Dániel felkészítője Andiné Csorba Klára, Gazdag Gabriella,  Dominika felkészítője Barocsai Zoltán.
Kertai ZsófiaKárpát – medencei Vers- és prózamondó Versenyezüst minősítés
Zsófia felkészítője Dr. Mikóné Csősz Judit.
 
Fábián ÁbelOrszágos Kerékpáros Diákolimpia

időfutam

1.helyezés
Istlstekker ZsoltOrszágos Kerékpáros Diákolimpia hosszú távon1.helyezés
Országos Kerékpáros Diákolimpia időfutam2.helyezés
Országos Kerékpáros Diákolimpia összetett1.helyezés
Koleszár ZsomborDiákolimpia K2 500 m1.helyezés
Diákolimpia K1 500 m2.helyezés
A három fiú felkészítője Breuer-Orbán Károly.
Ábel, valamint a már díjazott /Schneider Zsófia Inez, Schneider Sebestyén Bán Benedek, Borsos Áron, Zádori Zalán, Lévai Barnabás, Takács Krisztián/ edzője Schneider Gábor.
Zsolt edzője Steig Gábor.
Zsombor, valamint a már díjazott /Ádám Patrik. Havasi Viktor, Turcsán Tamás/edzője Jámbor Attila.
 
Répási Péter András

 

Nemzetközi Neumann Tehetségkutató Programtermék Verseny

– Megépített automata és vezérlése- kategóriában

automatizálás és programozás

3.helyezés

 

Varga Botond Zoltán
A fiúk felkészítője Péter Miklós.
   
Az intézmény lány Kosárlabda Csapata az Országos Diákolimpián a V. korcsoportban 3. helyezést érte el Szabó Noémi és Vecsési Klára vezetésével. A csapat jutalmára vonatkozó megállapodás aláírásra került, eredményeikhez ez úton is gratulálunk.
A Budapesti Starworld Országos Tehetségkutató Versenyre egyéni és csapat kategóriában a már díjazott diákokat /Zilai Janina, Gulyás Panka Sára, Nagy Katalin/ a Tücsök Zenés Színpad vezetője Béresné Kollár Éva készítette fel. A kiemelkedő csapatmunka eredményének elismeréseként a Tücsök Zenés Színpad jutalmára vonatkozó megállapodás aláírásra került, eredményeikhez ez úton is gratulálunk.

 

 




Read previous post:
Close