full screen background image
Keresés
2019 október 18 - péntek
  • :
  • :

Minden ok nélkül leköpték és betörték egy férfi orrát Szekszárdon

Minden ok nélkül leköpték és betörték egy férfi orrát Szekszárdon

2019.06.26. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két szekszárdi férfi ellen indítottak, akik egy 27 éves kistormási férfit bántalmaztak azért, mert elment előttük az utcán.

Az egyik szekszárdi vendéglátóegység felszolgálója tett bejelentést 2019. február 18-án a délutáni órákban a rendőrségre, mert azt tapasztalta, hogy az utcán több személy hangoskodik – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A Szekszárdi Rendőrkapitányság járőrei néhány percen belül a helyszínre érkeztek. A rendőrök – kórházba szállítását megelőzően – meghallgattak egy 27 éves kistormási férfit, aki elmondta, hogy a buszmegálló felé sietett, amikor az utcán egy számára ismeretlen férfi előzmény nélkül leköpte cipőjét, majd lökdösni kezdte. A sértett megkérdezte az ismeretlent, hogy ezt miért tette. Ekkor egy másik férfi lépett hozzá, és megfejelte, amitől eltörött az orra.

A rendőrök az elsődleges helyszíni intézkedések megtételét követően előállították a lökdösődő 25 éves szekszárdi férfit, akit garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Az elkövető az eljárás során elismerte a bűncselekmény elkövetését. A másik – 20 éves szekszárdi – férfit a mentők ittassága miatt kijózanítóba szállították. Őt súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a szekszárdi rendőrök. A férfiak tettüket megmagyarázni nem tudták, mindketten arra hivatkoztak, hogy nagyon részegek voltak, mikor ok nélkül belekötöttek a számukra ismeretlen személybe.

Az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.

Illusztráció: TMRFK




Read previous post:
Close