full screen background image
Keresés
2020 december 4 - péntek
  • :
  • :

Minden tizedik magyarnak van magán-egészségügyi biztosítása

Minden tizedik magyarnak van magán-egészségügyi biztosítása

2020.02.09. Minden tizedik embernek van magán-egészségügyi biztosítása, további 18 százalék pedig gondolkozik ennek lehetőségén – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából.

Az MTI-nek küldött felmérés szerint a biztosítással rendelkezők 42 százaléka évi 50 ezer forint alatt, minden harmadik válaszadó pedig 50 és 100 ezer forint között költ egészségügyi biztosításra. A válaszadók több mint felének nem ad a munkahelye egészségmegőrzésre irányuló juttatást.

A kutatásban résztvevők 30 százaléka évente, 28 százaléka félévente keresi fel saját háziorvosát – 31 százalékuk pedig csak baj esetén fordul orvoshoz, 5 százalék magánintézményben végezteti el az általános szűrővizsgálatot.

Államilag támogatott szűrővizsgálatra évente legalább 1 alkalommal a válaszadók 64 százaléka látogat el, miközben 12 százalék magánellátás keretében veszi igénybe ezt a szolgáltatást. A 25-29 év közöttiek még ennél is nagyobb arányban mondtak nemet az állami szűrésekre: 60 százalékuk csak akkor megy államilag támogatott szűrővizsgálatra, ha valamilyen problémát észlel.

A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felmérése szerint a magánegészségügyi ellátásként a legtöbben fogászati (53 százalék), szemészeti, optikai (26 százalék) és nőgyógyászati (25 százalék) szűrővizsgálatot vesznek igénybe, jellemzően ezeken a területeken választják a fizetős szolgáltatásokat. Nőgyógyászatra magánellátásban a válaszadók 61 százaléka jár legalább évente egyszer, míg az állami ellátást mindössze 36 százalék veszi igénybe ilyen gyakorisággal. Nőgyógyászati magánszűrésre egy év alatt a legtöbben (61 százalék) 10 és 30 ezer forint között költöttek, fogászatra minden harmadik válaszadó 50 ezer forintnál is többet költ évente.

A válaszadók több mint fele azért nem vesz igénybe minden esetben állami egészségügyi szolgáltatásokat mert nagyon sokára kapna csak időpontot. Második leggyakoribb távolmaradási oka rendelőben tapasztalható hosszú várakozási idő (38 százalék), 41 százalék pedig már csalódott vagy rossz tapasztalatot szerzett az állami szolgáltatások színvonalával kapcsolatban.

MTI




Read previous post:
Close