full screen background image
Keresés
2019 május 23 - csütörtök
  • :
  • :
Szekszárdi Információs portál

Nem lehet megnyitni a veszélyessé vált szekszárdi uszodát

Nem lehet megnyitni a veszélyessé vált szekszárdi uszodát

2015.09.24. Az épületszerkezet hibája miatt nem lehet megnyitni a látogatók előtt a szekszárdi uszodát.

A szerkezeti hibákra az uszoda nyári karbantartása folyamán derült fény. A hét elején érkezett meg a statikustól kért szakértői vélemény, mely szerint az épület tartószerkezetének nem látható részeit további vizsgálatnak kell alávetni. Az épületet addig biztosan nem lehet megnyitni a látogatók előtt. Az is várható, hogy az elkövetkező vizsgálatok további hibákat tárnak fel – tudtuk meg csütörtökön Ács Rezső polgármestertől. A tartószerkezet felújítása akár több száz millió forintot is felemészthetne. A probléma hosszútávú és megnyugtató megoldása ehelyett, az élményfürdő területére tervezett új uszoda mielőbbi megépítése. Az ehhez szükséges teendők elvégzését igyekeznek felgyorsítani. Ha minden jól megy, akkor 2016 tavaszán elkezdődhet az építkezés, ami várhatóan egy évig tart majd. Addig átmeneti megoldásokkal lehet áthidalni a kialakult helyzetet.

A szekszárdi uszoda szerkezete ugyanazzal az eljárással épült, mint a 2005-ben leszakadt pécsi uszodáé.

Ilyen átmeneti megoldás az élményfürdő, csúszda mellet található medencéjének sátorral való „lefedése”, a szükséges kommunális részek kialakításával. Ez néhány héten belül megtörténhet. Az öltözők konténerekben kapnak majd helyet, a fedett rész pedig összeköttetésben lesz a csúszda alatti épülettel, ahol a szükséges vizesblokk már megtalálható. A hőszigetelt fedett részt elektromos áram segítségével fűtik majd. A diákok úszásoktatását itt és a PTE szekszárdi karának épületében lévő medence bevonásával oldják meg. Utóbbi helyen délelőttönként két szabad időpont áll a diákok rendelkezésére. Ha ez sem lenne elég, akkor Bonyhádon, Pakson és Bátaszéken van olyan medence, ahol az oktatás megoldható.

A hobbi úszók számára is nyitva áll a PTE szekszárdi karának uszodája. Ők hétköznap reggel 6 óra és 7:45 között használhatják a medencét. Várhatóan a nyitva tartást is meghosszabbítják, este 8 óra helyett akár 22:00-ig, valamint hétvégén is lehet majd úszni.

A képen látható medencét fedik be átmenetileg, az öltözőket konténerekben fogják kialakítani. Fotó: Kiss Albert




Read previous post:
Szekszárdi Szüreti Napok – Youtube-videókból válogattunk

2015.09.23....

Close