full screen background image
Keresés
2021 június 16 - szerda
  • :
  • :

Növelte árbevételét a dunaföldvári Pannonia Ethanol Zrt.

Növelte árbevételét a dunaföldvári Pannonia Ethanol Zrt.

2016.06.15. Mintegy tíz százalékkal növelte árbevételét 2015-ben a dunaföldvári bioetanol-üzemet működtető Pannonia Ethanol Zrt., amelynek dunaföldvári üzeme idén teljes kihasználtsággal működik – közölte a cég az MTI-vel.

A luxemburgi Ethanol Europe S.á.r.l. tulajdonában lévő társaság közzétett mérlegbeszámolója szerint 2015-ben – az előző évi 52 milliárd forint után – 63 milliárd forint nettó árbevételt, 6,9 milliárd forintos adózott eredményt ért el, és 6,25 milliárd forint osztalékot fizetett.

A cég arról tájékoztatott, hogy az üzem 2015-ös bővítése után idén már egymillió tonna, túlnyomó részben hazai termelésű kukoricát dolgoznak fel, amelyből több mint 400 millió liter bioetanolt, valamint több mint 300 ezer tonna szárított gabonatörkölyt – DDGS-t – állítanak elő. A nettó árbevétel várhatóan 2016-ban is nagyobb lesz a korábbiaknál – közölték.

A 164 embert foglalkoztató üzemben előállított bioetanol több mint 90 százalékát az Európai Unióban értékesítik, ahol a zrt. közlése szerint idén stagnál a termék iránti kereslet.

MTI

A képen a Pannonia Ethanol dunaföldvári üzeme. Fotó: pannoniaethanol.com




Read previous post:
Close