full screen background image
Keresés
2019 augusztus 18 - vasárnap
  • :
  • :

Örökbefogadói falat adtak át a pécsi állatkertben

Örökbefogadói falat adtak át a pécsi állatkertben

2016.09.02. Örökbefogadói falat adtak át pénteken az 1,8 milliárdos beruházással felújított pécsi állatkertben, amely május végi átadása óta immár 109 ezer látogatót fogadott.

2007 óta az állatkert 499 egyedét fogadták örökbe – mondta el Borbás Károly igazgató az eseményen, amelyen köszöntötték az ötszázadik állatot örökbe fogadó magánszemélyt, Kántor Viktóriát, aki a park Cora nevet viselő nőstény borjúfókáját fogadta örökbe.

Az igazgató ismertetése szerint minden 18. életévét betöltött magyar magánszemély, valamint vállalatok, cégek előtt is nyitva áll az egy éves időtartamra szóló, a park valamennyi állatára vonatkozó örökbefogadás lehetősége, amely később megújítható.

Magánszemélyek részére 5 és 11 ezer forintos felajánlás esetén úgynevezett bronzmancsos, 11 és 25 ezer forint között ezüst-, azon felül pedig aranymancsos örökbefogadást biztosítanak. Az utóbbi opciót választók oklevelet, állatkertes nyakpántot kapnak, valamint nevük felkerül a pénteken átadott örökbefogadói falra és meghívják őket az évente egyszer megrendezésre kerülő nevelőszülők napjára is. A cégek előtt 50 ezer forintot meghaladó felajánlás esetén nyílik meg az örökbefogadás lehetősége – tette hozzá.

Az eseményen a park Brutus nevű amerikai bölényét örökbe fogadó Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere arról beszélt: a látogatók magas száma igazolta, hogy érdemes volt felújítani az intézményt. A jövőbeli feladatok között említette a létesítmény további fejlesztését jelezve, hogy hamarosan barnamedve is érkezik az állatkertbe.

Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője kitért arra, hogy a látogatók egyharmada Pécsről érkezik. A politikus a Bonifác nevű borjúfókát fogadta örökbe. Őri László (Fidesz-KDNP) Pécs alpolgármestere nevében az intézmény fehér tigrisét fogadták örökbe az eseményen.

A felújított intézményben az állatok mintegy 40 százaléka új, a régi állatkertben nem volt megtalálható, a létesítményben több mint 250 állatfaj több mint ezer egyede tekinthető meg. Köztük pumákat, perzsa leopárdot, varacskos disznót, bengáli tigriseket, gyűrűsfarkú makikat, zebra- és szirti cápát, hiúzt, oroszlánt, zebrákat, ormányos medvéket, kaméleonokat és fapitonokat is láthat a közönség.

MTI

MTI Fotó: Sóki Tamás




Read previous post:
Close