full screen background image
Keresés
2020 február 27 - csütörtök
  • :
  • :
tolnamegyeivakok.hu

hirdetés

Pénzadományt kaptak a szekszárdi gázrobbanás károsultjai

Pénzadományt kaptak a szekszárdi gázrobbanás károsultjai

2020.01.22. Több mint félmillió forintot gyűjtött a szekszárdi Szent Erzsébet Caritas Alapítvány a tavaly októberi szekszárdi gázrobbanás károsultjainak, az adományt az alapítvány elnöke kedden adta át a társasház képviselőjének.

Kovács Jánosné elmondta: felhívásukra 267 ezer forint adomány érkezett a szervezet számlájára, és 270 ezer forintot templomokban gyűjtöttek a károsultaknak. A Caritas továbbra is várja az adományokat – tette hozzá.

A Herman Ottó utcában október 9-én történt, nagy erejű robbanásban egy négyszintes épület két lépcsőházában húsz lakás vált lakhatatlanná, öten megsérültek, és aznap nyolcvan embernek kellett elhagynia az otthonát.

Molnár Péterné, a ház közös képviselője arról számolt be, hogy a húsz lakás lakói, legkevesebb negyven ember jelenleg is hozzátartozóknál, illetve önkormányzati lakásokban él. Közlése szerint a robbanás miatt sok lakásban nem csak a berendezési, hanem személyes tárgyak is megsemmisültek. Az épületet több száz millió forintos kár érte.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere ismertette, hogy a város tizenhárom önkormányzati bérlakásában laknak károsult családok bérleti díj nélkül. Az önkormányzat addig bocsátja a rászorultak rendelkezésére a lakásokat, amíg szükség lesz rá – tette hozzá.

Korcsmár István, a helyreállítást végző Alisca Bau Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: befejeződött a károsodott épületrész bontása, szerdán kezdik betonozni a falakat. A cég várhatóan január végére végez a szerkezet helyreállításával, a betonfalak megszilárdulása után kezdődhet a burkolás és a festés.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

MTI




Read previous post:
Close