full screen background image
Keresés
2019 december 7 - szombat
  • :
  • :

Süli: a növekvő energiaigény miatt szükség van a Paks II.-re

Süli: a növekvő energiaigény miatt szükség van a Paks II.-re

2019.09.20. A 2008-as válság óta folyamatosan nő a villamosenergia-igény Magyarországon, emellett az európai erőműpark öregedése is indokolja Paks II. megépítését – mondta az erőmű tervezéséért, kivitelezéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Dombóváron.

Süli János a Hungária Takarék vállalkozói fórumán hozzátette: az energiaigény tavaly 0,8 százalékkal nőtt, ráadásul idén történelmi csúcsot döntött a nyári villamosenergia-fogyasztás is 6633 megawatt rendszerterhelés mellett, a téli fogyasztási csúcs pedig 6926 megawatt volt.

Hangsúlyozta: az Európai Unió tagországai közül Magyarország az áramimportnak leginkább kitett országok egyike, a szükséglet több mint 30 százalékát külföldről szerezzük be, ami most még nem jelent veszélyt az ellátásra, mert Európában van elég felelsleges villamos energia. Az európai erőművek átlagéletkora ugyanakkor 50 év körül van, és többet tíz éven belül le kell állítani – mondta.

A miniszter beszélt arról, hogy Pakson az építkezés megkezdődött, az orosz félnek három felvonulási épületre van engedélye, amelyek nyolcvan műtárgyat foglalnak magukban. A Roszatom a létesítményeket – szerelőcsarnokokat, betonkeverő-, festőüzemet, irodákat, éttermeket, belső úthálózatot – magyar vállalkozókkal építteti meg.

Emlékeztetett arra, hogy az egyik legnagyobb berendezés, a turbinasziget elkészítésére kiírt pályázatot az amerikai GE és a francia Alstom konzorciuma nyerte el, de a cég magyarországi telephelyén magyar munkaerő dolgozik majd.

Folyamatban van az irányítási rendszerek versenyeztetése, “a finn atomerőmű esetében az orosz fél francia-német kivitelezőket választott, bízunk benne hogy itt is így lesz” – jegyezte meg.

Kiemelte: a határidőnél sokkal fontosabb a megfelelő műszaki tervek elkészítése olyan minőségben, hogy engedélyezze a hatóság, és az atomerőmű 60 évig biztonságosan üzemeljen.

Mint mondta, a Roszatomnak azért fontos, hogy Pakson megépítse a két blokkot, mert további megrendelésekre számít. Utalt arra, hogy Szlovéniában és Csehországban is van szándék atomerőmű építésére, Lengyelországnak pedig hat atomerőműre lenne szüksége ahhoz, hogy a 2050-es klímacélokat teljesítse.

A politikus szólt arról is, hogy a Paks II. projekt négy megye számára nyújt fejlesztési lehetőséget. A térségben lakásokat kell bővíteni, iskolákat, óvodákat építeni, közműveket kell fejleszteni ahhoz, hogy összesen több ezer dolgozót ideiglenesen elhelyezzenek. Ehhez az önkormányzatok kapnak majd forrásokat – fűzte hozzá.

Közölte: az atomerőmű építésének kétéves csúcsidőszakában mintegy háromezer dolgozóra lesz szükség, akiknek részben elbontható, konténeres szállásokat, részben utólag fecskeházként, szolgálati lakásként hasznosítható épületeteket terveznek. Lesz lehetőség az 1970-es években, típusterv alapján épült, négyzet alapú családi házak – a “Kádár-kockák” – felújítására is a falusi családi otthonteremtési kedvezmény igénybe vételével – mondta.

A kormányzat látja, hogy a dél-dunántúli régió leszakadó térség, nem tudjuk itt tartani a fiatalokat, ezért Tolna, Somogy, Baranya és Zala megyét kiemelten kell támogatni” – fogalmazott.

MTI




Read previous post:
Close