full screen background image
Keresés
2020 június 29 - hétfő
  • :
  • :

Székely találkozót, néprajzi tábort rendez a bukovinai szövetség

Székely találkozót, néprajzi tábort rendez a bukovinai szövetség

2020.05.29. Székely találkozót, néprajzi tábort, szóló táncversenyt rendez idén a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, amelynek kiemelt programja, a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál a járványhelyzet miatt elmarad.

A kétévente rendezendő, ezúttal tizenhatodik székely találkozót október 10-én, Kismányokon a székely búcsú alkalmával tartják – mondta Illés Tibor, a szövetség elnöke az MTI-nek. Az eseményre mintegy ötszáz vendéget várnak, a hazai székely csoportok, egyesületek tagjai mellett a remények szerint akkor már a Bácskából és Erdélyből is érkezhetnek székelyek. A Sebestyén Ádám-díjat ezúttal egy határon túli személynek is átadják – tette hozzá.

A járványhelyzet miatt az eredetileg a júniusra, a szerbiai Székelykevére tervezett néprajzi tábor is elmarad, de júliusban Kismányokon Lőrincz Etel népi iparművész vezetésével fiataloknak és felnőtteknek szóló néprajzi tábort rendeznek. A táborban lesz lehetőség arra, hogy a részvevő családok megéljék a bukovinai szokásokat, és a Bonyhád melletti településen még élnek Bukovinában született idős emberek, akik fel tudják idézni a székelyek történeteit – mondta a szövetség elnöke.

A szervezet képviselői novemberben Szabadkán emlékeznek meg arról a 42 székely férfiról, akik 1994 októberében szerb partizánok áldozatául estek, és a vajdasági városban vannak eltemetve.

A szövetség idei utolsó programja november 21-én a bukovinai szólótáncverseny lesz, amelyen egyéni táncosok és párok lépnek fel legényes, verbunk, silladri táncokkal.

MTI