full screen background image
Keresés
2021 január 21 - csütörtök
  • :
  • :

Bővül a szekszárdi nagyrendezvények köre 2016-ban – íme a dátumok

Bővül a szekszárdi nagyrendezvények köre 2016-ban – íme a dátumok

2016.03.09. Nyilvánosságra hozta az idei szekszárdi nagyrendezvények időpontjait a város önkormányzata. Inkább írja be már most a dátumokat  a naptárába, nehogy lemaradjon valamelyikről.

Összesen tizenkét nagy városi rendezvény került az összeállításba. Ezek többsége már hagyományosnak számít, de lesznek teljesen új és frissített formában megrendezésre kerülő rendezvények is.

A városi majális lesz az első a nagy szekszárdi rendezvények sorában, ezt ahogy korábban, úgy az idén is a Prométheusz parkban tartják meg. Mindössze hat nappal később, május 7-én rendezik meg a 7. Tolle Borvidék Félmaratont, melynek tavalyi versenyén összesen 1800 futó vett részt.

IMGP52316. Tolle Borvidék Félmaraton. Fotó: Kadarka.net

Nevében és ennek megfelelően tartalmában is megújul a pünkösdi fesztivál, melyet az idén május 13-16 között rendeznek meg, Pünkösdi Hal- és Vad Fesztivál néven a Béla király téren. A megújuló rendezvénysorozaton nagyobb hangsúlyt fektetnek a gasztronómiára. A tavalyi pünkösdölésen a rossz időjárás ellenére is mintegy  húszezren vettek részt. 

Ugyanekkor tartják a Nyitott Pince Napokat, melynek 2015-ben rekordgyanús számú látogatója volt.

Szintén májusban, 27. és 29. között rendezik meg az Alisca Bau 42. Gemenci Nagydíjat, melynek tavalyi  versenyein kilenc ország 120 kerékpárosa állt rajthoz.

DSC_3601_resizeAlisca Bau 41. Gemenci Nagydíj. Fotó: Kiss Albert

városi gyermeknapot május 29-én tartják meg a Prométheusz parkban. Ez a rendezvény is népszerű volt tavaly, sok százan látogattak el a programokra.

Június 10. és július 10. között labdarúgó EB meccsnézésre várják a sportág kedvelőit a Garay térre. Tavaly egyébként a Magyarország–Románia mérkőzést lehetett hasonlóképp, közös városi meccsnézésen megtekinteni.

A rendezvények sorában új a Szekszárdi Háry János Mesefesztivál, amit június 11-én és 12-én tartanak meg a Szent István téren.

A Szent László Emlékezete, Szekszárd védőszentje tiszteletére rendezett programsorozatot frissített formában és névvel, László Napi Piknik elnevezéssel tartják meg a Béla király téren, június 25-én.

Szintén teljesen új ünnep a Város Napja, melynek megtartásáról a januári ülésen döntött a közgyűlés. A Város Napját a Béla király téren ünnepelhetik meg a szekszárdiak augusztus 27. és 29. között. A választás egyébként azért esett erre az időpontra, mert 1905. augusztus 29-én alakult meg az első városi képviselő-testület Szekszárdon.

Minden korábbinál többen voltak a 2015-ös szüreti napokon. Fotó: Kiss Albert

A legtöbb programot kínáló és egyben a legtöbb érdeklődőt vonzó városi rendezvényt, a Szekszárdi Szüreti Napokat az idén szeptember 15. és 18. között rendezik meg. A tavalyi szüreti napokon összesen 73 program, köztük 40 színpadi produkció és több száz fellépő, valamint 37 szekszárdi borászat várta az érdeklődőket.  A rendezvénysorozat rekordszámú látogatót vonzott, a 2015-ös Szekszárdi Szüreti Napokon összesen mintegy 60 ezer vendég vett részt.

Az idén tartják meg harmadik alkalommal a Márton-napot november 11. és 12. között a Béla király téren. A tavalyi Márton-napon gourmet fogásokkal, ó- és újborokkal, színes programokkal, illetve fűtött sátorral várták az érdeklődőket.

Adventi köntösbe öltözött Béla király tér. Fotó: Kiss Albert

November 27. és december 24. között tartják a Szekszárdi Advent programsorozat rendezvényeit a Béla király téren és a Garay térenA tavalyi advent alkalmával huszonöt kirakodóárus termékeiből válogathattak a látogatók, akiket ingyenes fellépések, koncertek sora várta. Fellépett a Misztrál együttes, koncertet adott többek között a Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duó, valamint a szekszárdi származású Vágó Bernadett is.

A rendezvények programleírását is igyekszünk mielőbb közzé tenni, miután azok véglegessé válnak. A részleteket keresse később a Kadarka.net-en!

A legfelső fotón a Béla király tér, mely a legtöbb városi rendezvény színhelyeként is szolgál. Légifelvétel: Dala György

 

 




Read previous post:
Close