full screen background image
Keresés
2021 május 12 - szerda
  • :
  • :

Bemutatták a „Szekszárdi Csokit“ – kóstolta már?

Bemutatták a „Szekszárdi Csokit“ – kóstolta már?

2016.06.02. Ízletes, minőségi alapanyagokból készül és még társadalmi jót is szolgál – hivatalosan is bemutatták a „Szekszárdi Csokit”, a Kék Madár Alapítvány legújabb fejlesztését.

Kétéves előkészület után mutatta be saját fejlesztésű kézműves termékét szerdán a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató, Ízlelő Családbarát Éttermet  is üzemeltető Kék Madár Alapítvány.

Mészáros Andrea ügyvezető, a Szekszárdi Csoki bemutatóján az előzményekről szólva elmondta, a termék kifejlesztésével az volt az alapítvány egyik célja, hogy a működéshez, és ezzel összhangban a megváltozott munkaképességű emberek további foglalkoztatásához szükséges pénzt pályázatok helyett üzleti alapon teremtsék elő. Tevékenységi körük bővítésével szeretnék önfinanszírozóvá tenni az alapítványt úgy, hogy minőségi helyi terméket állítanak elő, miközben a bevételt társadalmi jót szolgáló célra fordítják.

A hosszas termékfejlesztéshez és a szükséges képzésekhez pályázati úton szereztek forrást. Az alapítvány munkatársai többféle képzés, közte zöldség- és gyümölcs feldolgozó, valamint cukrászképzés keretében sajátították el a kellő tudást. A Kék Madár Csokigyár és Élelmiszerműhely végül 2015-ben kapta meg a működési engedélyt – mondta el az ügyvezető. Hozzátette a csokoládék fejlesztése, többek között a borzselés változaté folyamatosan zajlik.

Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője. Fotó: Kadarka.net

A Szekszárdi Csoki, belga minőségi „Callebaut” Fair Trade csokoládé, valamint helyi természetes alapanyagok felhasználásával, egyéb adalékanyagok, illetve tartósítószer nélkül készül– emelte ki Mészáros Andrea. Hozzátette, csak a megfelelő alapanyagok kiválasztása háromnegyed évet igényelt. A recepteket az ország legkiválóbb szakemberei állították – hangsúlyozta.

A kis szériában gondos munkával készülő Szekszárdi Csokoládé valódi kézműves termék, melynek előállításában az alapítvány három megváltozott munkaképességű dolgozója is részt vesz. A labirintus öntőformában kiöntött csokoládé egyben – az idősebbek számára ismerős – játékot is rejt. A Szekszárdi Csoki mintegy tíz különböző ízben létezik, a valódi „szekszárdikumot“ több helyi üzletben forgalmazzák.

Az egyedi öntőformákat Hladács Viktor kisvárdai szobrászművész készítette, míg a csomagolásokon látható – jellegzetes szekszárdi épületeket, utcákat, tereket ábrázoló, sajátos stílusban készült – grafikákat Cziráki Maja, a PTE tervezőgrafikus szakának tehetséges szekszárdi hallgatója készítette – mondta el Mészáros Andrea a bemutatón. Befejezésül hozzátette, az önkormányzat a kezdetektől fogva támogatta az alapítványt a munkában, így ahhoz is készséggel hozzájárultak, hogy a csokoládé viselhesse a „Szekszárdi” nevet, jelzőt.

Fahéjas tejcsokoládéba mártott aszalt alma. (A képen látható felirat egy másik termék neve) Fotó: Kadarka.net

A minőségi helyi termékek fontos szerepet töltenek be Szekszárd életében, ezért lényeges ezek körét bővíteni – mondta Ács Rezső polgármester. Emellett nagyon fontos, hogy a szekszárdi név egyben a magas minőség jelzője legyen – tudatta a városvezető. A Szekszárdi Csokival pedig újabb valódi minőségi termék jelenik meg – tette hozzá. A magas minőség mellett örömét fejezte ki annak kapcsán is, hogy csokoládék csomagolása Szekszárd értékeit szemlélteti.

Ezeken túlmenően fontos, hogy tevékenységével a Kék Madár Alapítvány olyan embereknek biztosít megélhetést, akik egyébként nehezen találnának munkát – emelte ki zárásként Ács Rezső.

Apránként szerezték meg a szükséges tudást

Ugyan az alapítvány munkatársai az Ízlelő Családbarát Étteremben ételek készítésével foglalkoznak, ám a csokoládék előállításában egyáltalán nem volt tapasztalatuk. Először a szükséges alapvető tudást, illetve a munkavégzéshez használatos eszközök ismeretét kellett elsajátítani. A zöldség- és gyümölcs feldolgozó, valamint cukrászképzés mellett rengeteg csokoládé gyárban tettek látogatást a készítésben részt vevők – mondta el Kith Anikó, az alapítvány munkatársa. A hazai műhelyek mellett jártak például Ausztriában, a Zotter csoki manufaktúránál, de részt vettek a Csokoládé Akadémia képzésén is.

Emellett rengeteg segítséget kaptak és kapnak most is a Corvinus Egyetemtől. Az alapítvány egyébként minőségi lekvárokat és szörpöket is készít, melyek gyümölcstartalma legalább 80 százalék.