full screen background image
Keresés
2021 január 17 - vasárnap
  • :
  • :

„Szeretet Lángja” – Csepregi Éva lesz a sztárvendég

„Szeretet Lángja” – Csepregi Éva lesz a sztárvendég

2016.09.10. Az idén is a „Szeretet Lángja” közvélemény formáló rendezvénnyel veszi kezdetét csütörtökön a Szekszárdi Szüreti Napok rendezvénysorozata. A sztárvendég Csepregi Éva lesz.

Kovács Lászlóné, az egyesület elnöke elmondta, a „Szeretet Lángja” rendezvényt a fogyatékkal, segítséggel élőket képviselő szekszárdi civil szervezetek hívták életre 2006-ban. Azóta ez lesz a tizenegyedik rendezvény, az egyesület szervezésében pedig ötödik alkalommal tartják meg azt.

A valódi közösségszervező erőt jelentő, civil összefogást szimbolizáló eseményen a rendező szervezetek művészeti csoportjai, tehetséges előadói, illetve az őket támogató, nem fogyatékos amatőr és hivatásos vendégelőadók lépnek fel közösen. A rendezvény célja, hogy a megértés, az elfogadás és a befogadás erősítésével közelebb hozza egymáshoz az épek többségi társadalmát és a fogyatékkal, segítséggel élőket – tájékoztatott Kovács Lászlóné. Hozzátette, a „Szeretet Lángja” egyfajta gesztus, amely a gyakorlatban is jelképezi a többségi társadalom nyitását a sérültek világa felé és lehetőséget teremt a kölcsönös és közvetlen kommunikációra.

A Szekszárdi Szüreti Napok teljes programleírását itt találja – kattintson!

A rendezvény szeptember 15-én csütörtökön délután fél háromkor kezdődik a Béla király téren, ahol segítséggel élő fiatalok és egészséges barátaik kulturális műsora lesz látható, illetve hallható. A műsor sztárfellépője Csepregi Éva lesz, aki délután öt órától ad koncertet.  Az Ügyes Kezek asztalainál pedig kézműves foglalkozások, origami, arcfestés és kerámiázás várja a gyerekeket.

A tavalyi rendezvényről itt olvashat – kattintson!

A kép a 2015-ös Szeretet lángja rendezvényen készült. Fotó: Kiss Albert




Read previous post:
Close