full screen background image
Keresés
2019 szeptember 7 - szombat
  • :
  • :
A Független Szekszárdi Információs portál

Ötszáz forint helyett 38 ezret kértek a „javításért” Tolnán

Ötszáz forint helyett 38 ezret kértek a „javításért” Tolnán

2016.09.26. Két férfi vert át egy tolnai nyugdíjast. Nem a megállapodás szerint végezték el a munkát és a megbeszéltnél jóval több pénzt követeltek tőle.

Egy 72 éves tolnai asszony feljelentést tett a rendőrségen, mert május 11-én 11 óra 30 perc körül egy ismeretlen férfi felajánlotta neki, hogy munkatársaival 500 forint ellenében megragasztják csatornáját. Megegyeztek a kisebb javításról, de a munkások nem a megállapodás szerint jártak el. Annak ellenére, hogy az asszony jelezte, hogy nem szeretne nagyobb javítást, egy szakaszon kicserélték a csatornát is.

A munka végeztével közölték a nyugdíjassal, hogy a szolgáltatás 38 ezer forintba kerül. A két férfi fellépése olyan erélyes volt, hogy az asszony nem mert ellenkezni és átadta a nála lévő 1 ezer forintját – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szekszárdi rendőrök a történtek kapcsán egy 39 éves pilisi férfit „eljárás alá vont személyként hallgattak meg” tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt. Az ügy iratait az eljárás lefolytatása miatt a Szekszárdi Járásbíróságnak a napokban átadták.

Győződjenek meg a munkavállaló megbízhatóságáról

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy mielőtt igénybe veszik a szolgáltatásokat, győződjenek meg a munkavállaló megbízhatóságáról. Kérjék el az engedélyüket, vagy a tevékenységükre jogosító okmányaikat. Kérjenek referenciát, de szerencsésebb, ha a településükön ismert szakembereket bízzák meg a munka elvégzésével. A szolgáltatás részleteit tisztázzák előre, térjenek ki minden részletre, rögzítsék írásos formában is, az árat is foglalják bele. Megfelelő szakértelem hiányában kérjenek segítséget hozzátartozóiktól, vagy ismerőseiktől. Amennyiben a megállapodásban foglaltaktól eltérnek, hívják fel a szolgáltató figyelmét a megállapodásuk tartalmára.

Amennyiben mégis áldozattá válnak, tegyenek bejelentést a rendőrség ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számán.

* A kép illusztráció


ElőzőKét autó ütközött az M6-os autópályán KövetkezőMegsérült két Kölesden bántalmazott férfi


Read previous post:
Megsérült két Kölesden bántalmazott férfi

2016.09.26....

Az első fagyokig maradnak a kártékony afrikai jövevények

2016.09.26....

Close