full screen background image
Keresés
2021 május 14 - péntek
  • :
  • :

Tolnában is gyújtogatott, 50 milliós kárt okozott – vádat emeltek ellene

Tolnában is gyújtogatott, 50 milliós kárt okozott – vádat emeltek ellene

2018.06.21. Jelentős kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a Komlói Járási Ügyészség egy nagykátai férfi ellen, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával több mint 50 millió forintos kárt okozott. A férfi Baranyában és Tolna megyében is gyújtogatott.

A Baranya Megyei Főügyészség az MTI-vel azt közölte: a fuvarozócég sofőrjeként dolgozó vádlott 2017 októberében és novemberében négy helyszínen – a Tolna megyei Alsónyéken és Csikóstőttősön, valamint a Baranya megyei Gödrén és Mindszentgodisán – 3500 szalmabálát gyújtott fel. A tüzekben egy rakodógép is megsemmisült, az okozott kár meghaladta az 50 millió forintot – ismertette a vádhatóság.

A korábban részben ugyanilyen bűncselekmények miatt hosszabb szabadságvesztésre ítélt férfit tavaly novemberi elfogása után előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság.

Kadarka.net/MTI Fotó: TMKI

Kapcsolódó írás:
Tolnában is gyújtogatott egy Budapesten elfogott nagykátai férfi
Előzetesbe került a nagykátai férfi, aki Tolnában is gyújtogatott




Read previous post:
Close