full screen background image
Keresés
2021 augusztus 1 - vasárnap
  • :
  • :

Véradást szervezett a Tolna Megyei Civil Információs Centrum

Véradást szervezett a Tolna Megyei Civil Információs Centrum

2020.04.24. Második alkalommal szervezte meg „Civil Véradás” nevű programját csütörtökön a Tolna Megyei Civil Információs Centrum – tájékoztatott Sándor Tamás, a CIC szakmai vezetője. A program egy országos kezdeményezés része, ugyanis ugyanebben az időpontban országszerte egyszerre húsz helyszínen adtak vért a civil szervezetek képviselői, a CIC-ek munkatársai és magánemberek.

A program lényege a véradás fontosságára való felhívás, illetve a civil szervezetek társadalmi felelősségvállalásának erősítése volt, valamint az a tény, hogy a koronavírus járvány teremtette új helyzetben igen fontossá vált a véradás folyamatosságának biztosítása. A véradás technikai lebonyolítója az Országos Vérellátó Szolgálat volt, maga a program pedig a Miniszterelnökség koordinációjával valósult meg.

A II. Civil Véradás fővédnöke Dr. Herczegh Anita asszony, a Köztársasági Elnök Úr felesége, míg védnöke Prof. Dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár asszony volt.

A kialakult járványügyi helyzetben az idei civil véradás az Szekszárdi Területi Vérellátó kirendeltségén került megszervezésre. A véradás az egyébként is szigorú egészségügyi szabályok betartásával zajlott, amit a járvány miatt az Országos Vérellátó Szolgálat tovább fokozott. Egyebek mellett nem adhatott vért az, aki az elmúlt 30 napban külföldön tartózkodott, vagy bármilyen betegség tüneteit észlelte magán, valamint, ha igazoltan koronavírusos beteggel került szoros kapcsolatba.

A szabályok betartása mellett biztonságosan és magas részvétellel zajlott a program, melyet a Centrum jövőre, szintén április hónapban megismétel.

Lakható Szekszárdért Közhasznú Egyesület
a Tolna Megyei Civil Információs Centrum címbirtokosa
7100 Szekszárd, Béla király tér 6.
Telefon: +36 74/407-297




Read previous post:
Close