full screen background image
Keresés
2021 június 7 - hétfő
  • :
  • :

XI. Domaine Gróf Zichy Utcai Futóverseny – Szekszárd

XI. Domaine Gróf Zichy Utcai Futóverseny – Szekszárd

2017. április 29. (szombat) 19:00
7100 Szekszárd, Garay tér

program, futóverseny, sport

Tíz év után sem lankad a lelkesedésünk. Újdonságok lesznek idén is.

Tizenegyedik alkalommal kerül sor a Domaine Gróf Zichy futóversenyre. Az időpont április 29. Helyszín a Garay tér. Lelkesedésünk töretlen.

Eszünk ágában sincs az első évtized után hátradőlni, támogatóink sem ezt várják tőlünk! A cél továbbra is a tömeg aktivizálása. Az elsődleges célpont pedig továbbra is az oktatási intézmények fiataljai, és nem csak Szekszárdon. Tavaly a főtámogatónknak köszönhetően már Hőgyészről, Bátaszékről és Tolnáról is utaztattunk gyerekeket a rendezvényre, 2017-ben Nagydorogról is szeretnénk indítani egy buszt, hogy az ott lakó fiatalok is lelkes résztvevői legyenek „futóversenyünknek”. Hagyomány, hogy a gyerekek nem fizetnek nevezési díjat. Emellett nagyon fontos, hogy a felnőttek jó példával járjanak elől, számukra az idén 1/6 maratont, vagyis 7 kilométert tervezünk. Vagy váltóban csatlakozhatnak a futókhoz 4×1 km-en, családdal, barátokkal, munkatársakkal. Szokás szerint  külön jutalomban részesül a legjobb családi váltó, a legjobb női váltó, a legfiatalabb és a legidősebb kvartett is. A nevezési díj ellenében idén először befutó-érmet osztunk, további újdonság, hogy az emblémázott póló is új stílust kap. A dobogósok jutalmazása is az évtizedes tradíciót követi: gyerekeknek Petrits mézeskalács-érem, felnőtteknek Rács Róbert kerámia érmeket akasztunk a nyakukba.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a tízedik születésnap után egyszerű rendezvényre számíthatunk, a futás érdekessége az lesz, hogy 19 órakor kezdődik. Nem igen volt még a megyeszékhelyen, a megyében, talán még a régióban sem esti, villanyfényes futóverseny.  Az önkéntes segítők szeretnének április utolsó szombatján, a Garay téren ezernél több pólót, csokit, frissítőt, célegyenes-mézest, fürdő belépőt, Schwarzkopf ajándékot, a felnőttek közt  nemenként 50-50 palack Twickel bort átadni a célba érkezőknek. A pontos információk érdekében rendszeresen kövessék a futóversenyről szóló híreket  a facebook-on ill. az alapítvány honlapján (www.sportelmeny.hu). Itt kell regisztrálni  az amatőr futamra és a váltófutásra , ráadásul a 7 km-re április 10-ig ezt kedvezményesen lehet megtenni.

Rendező: Sportélmény Alapítvány

Verseny fővédnöke: Báró Twickel György, a Baron von Twickel Szőlőbirtok tulajdonosa, a rendezvény névadó-főtámogatója.

Verseny célja: A futás népszerűsítése, tömegsport-lehetőség biztosítása.

Helyszín, versenyközpont: 7100 Szekszárd, Garay tér

Útvonal: Garay tér (versenyközpont) – Szent István tér – Bajcsy-Zsilinszky u. (Fasor) – Garay tér.

Nevezés: 

  • Interneten, a www.sportelmeny.hu ill. www.odinsport.eu oldalon található on-line nevezési lap kitöltésével
  • A versenyközpontban, a verseny napján 13 órától. A helyszíni nevezés az adott futamok rajtja előtt 60 perccel lezárul.

Nevezési díjak:

  • 2017.04.29. Amatőr helyszíni: 4.000,- Ft
  • 2017.01.01. – 2017.04.29. Váltó: 5.000,- Ft

Fizetési információk:

  • Sportélmény Alapítvány KHB számlaszám: 10404601–00009908–00000008

A befizető egyértelmű azonosíthatóságáért a nevező felel. A nevezési díj befizetése a versenyen való indulási szándékot jelent, a nevezési díj visszatérítését a nevező semmilyen jogcímen nem igényelheti. A váltóknál kérjük egy ember jelentkezzen. A csapat és a csapattagok nevét, születési évét kérjük a megjegyzésben megadni, mert a legifjabb és legöregebb váltót szeretnénk jutalmazni.

Információ:

  • Helyszíni nevezés, rajtszám átvétel a versenyközpontban, április 29-én, 13:00 órától.

A nevezés díj magában foglalja: 

  • egyedi emblémázott póló,
  • frissítő,
  • csoki.

VERSENYSZÁMOK ÉS IDŐREND: 

  • 13:00 Versenyközpont megnyitása
  • 18:45 Közös bemelegítés
  • 19:00 I. korcsoport (2008 – 2009-ban születettek) futama – 1000 m (chip)
  • 19:15 II. korcsoport (2006 – 2007-ban születettek) futama – 1000 m (chip)
  • 19:30 I. és II. korcsoport eredményhirdetés
  • 20:00 III. korcsoport (2004 – 2005-ben születettek) futama – 2000 m (chip)
  • 20:15 IV. korcsoport (2002 – 2003-ben születettek) futama – 2000 m (chip)
  • 20:30 III. és IV. korcsoport eredményhirdetés
  • 20:45 V. – VI. korcsoport (2001 – 1998-ben születettek) futama – 2000 m (chip) (díjazás egyben)
  • 21:00 V. – VI. korcsoport eredményhirdetés
  • 21:15 4x1km Váltófutás (chipes időmérés)
  • 21:30 AMATŐR 7 km és (chipes időmérés) az első 50 célba érkező férfi egy üveg vörös bort, az első 50 célba érkező női versenyző egy üveg rosé bort kap ajándékba
  • 22.30 Eredményhirdetés váltófutás, amatőr 7 km

Fotó: sportelmeny.hu




Read previous post:
Close