full screen background image
Keresés
2017 november 21 - kedd
  • :
  • :

Megnyitja kapuit a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő

Megnyitja kapuit a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő

2017.05.25. Május 27-től várja látogatóit a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő. A szolgáltatások tovább bővültek, de a jegyárak változatlanok maradtak.

A Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő május 27-én nyitja meg kapuit a vendégek előtt és a tervek szerint augusztus 31-én zár be. A szezon előtti felújítási munkák alkalmával az összes túlfolyórácsot lecserélték, illetve megújult a medencék burkolata is – tájékoztatott Ács Rezső, Szekszárd polgármestere.

Mint azt tudatta, minden évben igyekeznek fejleszteni a fürdő által kínált szolgáltatásokat, fokozni a vendégek kényelmét. Hozzátette, a napvitorlák sikert arattak a fürdőzők körében, ezért az idén újabb 200 négyzetméterrel növelték a tűző napsütésben is hűs árnyékot kínáló napvitorlák területét. A tavaly bevezetett úszójegyes rendszer szintén jól sikerült kezdeményezésnek bizonyult, ezért az idén is megmarad. Az úszni vágyók reggel 6 és 9 között válthatnak úszójegyet.

Ebben az évben is folytatódnak az előző években már sikeresen zajló programok, mint a Fürdők éjszakája és a Nagycsaládosok napja – mondta a városvezető. A családbarát jelleg egyébként egyre inkább vonzó a látogatók számára – fűzte hozzá.

Kétszáz négyzetméterrel nőtt a napvitorlák területe. Fotó: Kadarka.net

A polgármester arról is beszámolt, hogy tavaly 72 ezer vendége volt a fürdőnek, mely látogatóinak mintegy a fele érkezik Szekszárdról. Emellett rengeteg a Bajáról és Kalocsáról rendszeresen visszajáró vendég, de az élményfürdőt Budapestről, sőt még messzebbről is sokan látogatják.

Ács Rezső kiemelte, a vendégek az idén is a tavalyi áron válthatnak belépőjegyet és megmaradnak a szokásos, gyermekek, nyugdíjasok és szekszárdiak által igénybe vehető kedvezmények.

A napvitorlák területének növelése mellett az idén mással is kedveskednek a vendégeknek. A legmeredekebb óriáscsúszda mellett egy sebességmérő órát helyeztek, el mely méri a csúszások sebességét – tájékoztatott Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. vezetője. Hozzátette, a nyáron versenyt is szerveznek majd.

További újítás a a gyermekmedencében elhelyezett kalóz vízágyú, melyet az Eleven Kft. rajzpályázatán nyertek a szekszárdi gyermekek rajzaival. Az ingyenes Wifi fogadtatása is jó volt, ezért a szolgáltatás az idén is elérhető a fürdő vendégei számára.

Ács Rezső (j) és Csillag Balázs a fürdőnyitásról szóló sajtótájékoztatón. Fotó. Kadarka.net 

Csillag Balázs arról is beszámolt, hogy a gyermektáborok tavaly teljes kihasználtsággal működtek, ezért az idén már hat ilyen tábort szerveznek általános iskolás diákok részére. Amellett, hogy a gyermekek hasznosan tölthetik az idejüket a táborban, szeretnék őket az egészséges életmódra és a sportolásra nevelni. Ezért a Sportközpontban és a városban elérhető valamennyi sportolási lehetőséget igyekeznek nekik bemutatni az egy hetes tábor ideje alatt. A nagyobbakat lovagolni, és kajakozni is elviszik majd – tette hozzá.

Az idén is megszervezik a minden évben népszerű strandröplabda és strandkézilabda bajnokságot – folytatta a programok bemutatását a Sportközpont vezetője. Csillag Balázs azt is elmondta, hogy az idén a Fürdő napokat július 28. és 30. között tartják. Az egybe esik a Strandok éjszakájával, melynek alkalmával, július 28-án éjfélig lesz nyitva az élményfürdő. Hozzátette, ezen a hétvégén rengeteg programmal, többek között vízi tűzijátékkal, Kaczor Feri, Kasza Tibi és a Csurgó Zenekar koncertjével várják a látogatókat.

Jobbra a pályázaton nyert „kalóz vízágyú”. Fotó: Kadarka.net

A vizes világbajnokság szintén júliusban kerül megrendezésre, a döntők ideje pedig egybeesik a Fürdő napok idejével. A mérkőzéseket a vendégek medencékből is jól látható, nagy kivetítőkön követhetik majd figyelemmel.

Csillag Balázs zárásként elmondta, az idén is lesz vízizumba, valamint, hogy az úszók számára az egyik medencében egész nap rendelkezésre áll egy úszósáv, melyet egész nap, a fürdő zárásáig, este 8 óráig lehet használni.

A további információkért és jegyárakért keresse a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő honlapját és Facebook oldalát!

A fürdő hivatalos honlapját itt találja – kattintson!

Az élményfürdő Facebook oldalát is éri el – kattintson!

Fotó: Kadarka.net


  • Szoror

    A jegy árak érdekelnének?

    • Kadarkanet

      Tisztelt Szoror!

      Idézet a cikk végéről:

      A további információkért és jegyárakért keresse a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő honlapját és Facebook oldalát!

      ui: A mondat alatt találja a linket!



Read previous post:
Close